Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Tőzsér Árpád: Říjen, Brumaire – Fagyláros

nem ismerjük-e jobban a poklot járó Vergiliust, Dante kísérőjét, mint a költő művét, az Aeneist? Vagy kezünket a szívünkre: ki olvasta betűről betűre végig a Maldoror dalait?, de azt minden, irodalomban jártas ember tudja, hogy a műről és Lautréamont-ról a szerző halála után negyven évig a kutya sem tudott. Na, szóval már ismerem a „sziluett" szó genézisét, de még mindig éhes vagyok. S most akkor, kérdem, számomra mi az igazi létszükséglet: az írás vagy az evés?

Október 22. Ünnepi műsor a budapesti Operában a „magyar 56" tiszteletére. Ötvenéves a magyar forradalom és szabadságharc. Sólyom László köztársasági elnök beszél. A szívemből. Bibót idézi, aki egy alkalommal azt mondta Apró Antalnak: „Igen, sokféle szemüvegen lehet 56-ot nézni, de ha levesszük a szemüvegünket, akkor csak egy 56-ot látunk". Igen, ha nem ideológiákon keresztül nézzük az ötven évvel ezelőtti eseményeket, hanem az élményeink tükrében, akkor csak azt láthatjuk, hogy 56 mint a vihar söpört át rajtunk és bennünk. Én huszonegy éves voltam, ha Budapesten vagyok, az isten sem ment meg az utcai tüntetésektől, forradalmi lázadásoktól, esetleg a harcoktól sem, Pozsonyban, főiskolásként viszont csak a bensőmet „rendeztem át", de azt alaposan. („Ki mint a táj, színét, átrendezte hitét, nem fontolgatva, bőszen", írtam az egyik egykorú versemben.) Addig azt sulykolták belénk, hogy a „történelmi szükségszerűség" az a föltétien premissza, amelyből minden egyéb igazság levezethető és levezetendő. S 1956-ban, és főleg az októberi napokban egyszerre azt láttam, hogy nincsen premissza, hogy az „oszlopigazságok" is (a kifejezés egy másik egykorú versemből való) megdönthetők, hogy az igazság nagymértékben a hit és az erkölcs, a categorikus imperativus kérdése, hogy meny- nyiségi és anyagi mutatókkal csak bizonyos része fogható meg az igazságnak („az életellenes igazság nem igazság", olvasom az akkori naplómban) stb., stb. Az ember nem lehet puszta eszköze a körülményeknek, a másik embernek (fedeztem föl magamnak véglegesen Kantot), mert aki eszköz, az rabszolga. - (Jelen hosszadalmas teoretizálásom magyarázata: felhívtak a Duna Televízióból, interjút akarnak velem készíteni az 56-os élményeimről, formálgatom a mondandómat.) - Közben az ünnepség az Ml-en érdekes fordulatot vesz: a köztársasági éremrendek átadásakor a kitüntetettek közül kilencen nem fognak kezet Gyurcsánnyal. A miniszterelnöknek nincs szerepe a színpadon. Kényszeredett mosollyal, tanácstalanul lógatja a kezét. A jelenet érthető, túlságosan közel van még Őszöd, s azzal, aki saját bevallása szerint is hazudozó fráter, nem nagy tisztesség kezet rázni. Közben szól az Egmont-nyitány, az 56-os forradalom indulója. Találó zene, találó történet: Nagy Imre mint Egmont és Álba herceg mint Kádár. Gyurcsány Ferencnek viszont az Egmontban sincs szerepe.

Október 23. Budapesten kormányellenes tüntetés. Az Astoriánál Orbán Viktor félmillió ember előtt beszél. A Deák téren egy T-34-es tank forog esetlenül a tengelye körül. - Napközben a tüntetők többször összecsaptak a rendőrökkel, a kórházakban 180 sebesültet ápolnak. Hát soha nem lesz vége ennek az őrült megosztottságnak? Addig öldököljük egymást, hogy végül mi is csak öten maradunk (mint a sárkányfog-harcosok a Deukalion-mondában). Nincsen remény!

Október 26. Sorra jelennek meg a hivatalos és nem hivatalos magyarázatok: mi is történt 23-án? A Népszabadság szerint a rendőrség a kormány ellen „ törvényel31