Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Markó Béla: Könyörgés; Hosszú zápor; Ritmus; Egyetlen szonett: versek
Markó Béla Könyörgés Télen a kert nyilván tökéletes, míg érintetlen még a partitúra, de valaki majd elvezényli újra, és mint már annyiszor, ölébe vesz, aztán letesz a ritkuló zene, mi ismét nem volt teljesen hibátlan, s ott leskelődött mindegyik virágban az ördög meggy- vagy cseresznyeszeme, hiszen az változik csak, s az terem, az nő magasra, s pusztul szüntelen, amiben így-úgy valami selejtes, s lennék bár kotta, nem több, Istenem, egyszerre innen és túl mindenen, mert hogyha felemelsz, úgyis elejtesz. Hosszú zápor Valahogy úgy, ahogy egy hosszú zápor mégis eláztatja kívül-belül, s amikor majd a vízből felmerül, hullnak a cseppek még a rózsafáról, és ismét meg kell tudnia, hogy hol van az ég, a fény, a megrémült veréb, hogy érezhesse minden levelét, s hogy ne érezze a kutyát az ólban vagy éppen fent a jázminbokor ágát, ha megérinti hófehér virágát, mert nincs kötőanyag, és végre mind csak önmaga, s én is, te is megint külön testek, hogy más-más élet jár át, s más-más haláltól félnek részeink. 11
