Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Markó Béla: Könyörgés; Hosszú zápor; Ritmus; Egyetlen szonett: versek
Ritmus Néz minket fent áfáról egy rigó, akárcsak mi a fűben lent a szöcskét, s érezzük mind, Istennek lenni jó, hiszen körös-körül csupán tükörkép minden teremtmény, hogyha egyre fennebb s fennebb visz minket már a képzelet, mert szeretnénk valamiféle mennyet találni, újabb s újabb rétegek hasadnak szét, és újabb madarak rebbennek föl puha felhők alatt, de persze úgyis minden változatlan, amíg magadat is a verebek, lepkék és gyíkok között keresed: a halottkémben s nem az áldozatban. Egyetlen szonett Nyilvánvaló, hogy mindig én vagyok az itt-ott gyűrött, mégis változatlan forma, miközben szinte számolatlan próbálkozom, hogy hátha még nagyobb s igézőbb lombbal telnek meg az ágak, és hátha egyszer más mondatokat terem a váz, tartósabb s boldogabb nyelven beszélhetek, s már nem szabálynak, hanem fantáziámnak engedek, miközben jól tudom, hogy nem lehet, mert az idén is éppen úgy parázslik az aranyeső, s éppen úgy lobog, ha felgyűl, és hiába gondolok másra talán, hiszen nincs más, csak másik.
