Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Grendel Lajos: Gulyás Béni

kivenni, hogy nők-e vagy férfiak. Persze semmi „hadi cselekmény" nem történt. Végtelenül unalmas nap volt, mint az előzők, meg a még előzők, meg a következők és a rájuk következők. Csak Gulyás Béni fantáziájában volt némi mozgás, orosz katonák keltek át a folyón, aztán becserkészték a házát, és mind egy szálig kiirtották a tyúkokat és a kacsákat, hogy egy szál nem maradt belőlük. Persze, a valóságban a tyúkok időnként kotkodácsoltak, a kacsák megfürödtek a mesterséges tóban, és még a disznó is elröffentette magát, ha úgy adódott kedve. Szóval, nem az én napom volt. Jártam egyet a kerítés tövében, leültem, és tíz perc múlva újra járni kezdtem, mert kezdtem nem bírni a nem cselekvést. Aztán lementem az utca végébe, és visszajöttem. Állt az idő vagy alig mozgott. Egyszer csak Gulyás Béni letelepedett a kerítés tövébe. Foszladozó gatya volt rajta, talán még a világháború idejéből, amikor még meg sem születtem. Azt mondta csöndesen:- Már nem jönnek az oroszok.

Meglehetősen mérgesen feleltem:- Hogyne. Hiszen itt vannak már egy éve.

Nem lett volna szabad ingerültnek lennem, de hát fiatal az ember, úgy húszéves körüli, és még semmit nem tud az életről. Mindent tud, és semmit sem tud. De ezt csak tíz-húsz év múlva tudja meg, amikor már egyre több ősz hajszál vegyül a kobakjában, és ami egyértelműnek látszott hajdanán, most egyre több kétséget vet fel. De akkor már nem élt Gulyás Béni, és nem lehetett bocsánatot kérni tőle. Mert elérkezett az idő, hogy már nem számítottak az oroszok. Itt voltak vagy sem, egyre megy. Már csak a halál számít. De 1969-ben még nem volt mindegy.- Miért volt ez a cirkusz? - folytatta Béni. - Legalább most minden a régi. Régi, de legalább ismerős.- De tavaly nem így beszéltél - és én fölháborítónak tartottam a színeváltozását. Mintha tényleg meghibbant volna.- És azt hiszed, hogy jobb lett volna. Ha Dubcek győz, az jobb lett volna?- Azt - feleltem, pedig majd megkékültem az elképedéstől. Még az is az eszembe jutott, hogy netalántán viccel.- Én pedig úgy gondolom, hogy az a hatvannyolc nem létezett. Hogy az csak az álmomban létezett. Most felébredtem, az álom tovatűnt, minden folytatódik, ahogy az álom előtt volt.- Én nem így gondolom.

Gulyás Béni arcán halvány mosoly jelent meg, csak találgathatom, hogy a naivitásomnak szólt-e, vagy úgy gondolta, még túl fiatal vagyok, vagy egyszerűen önmagának szólt - belátta, hogy nincs visszaút, az ő korában már túl későn van.- Én meg jobban szeretek biztosra menni. Végül is, a diktatúrával is ki lehet egyezni, föltéve, ha az ember már sokat látott. Én békében szeretnék meghalni... Dubcek pedig naiv ember.

Nagy nehezen feltápászkodott, fájt a lába és a dereka.- Megígértem - mondtam szűkszavúan, és tulajdonképpen vérig sértve, hogy micsoda alak ez a Gulyás Béni, még a kutyaszart is felsöpri a kommunisták után.- Na, ez tavaly volt. 1968-ban - tette hozzá, úgymond, bölcsen. - Ma viszont ma van, 1969, és a tavalyi év már nem érvényes.

7