Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: A látható mindenségben élni: A 85 éves Juhász Ferenc költészetéről
Én csontjaim, ti hasadoztok a küllők közt a tébolyúlt keréken, én kezeim, ti vagytok nagy ácsszögekkel a szálkás gerendára szögezve, én szemhéjam, téged gyaláz meg a csont-orrlikú, sárga madárcsőr csipegetve, én lábaim, ti száradtok, mint tökinda a fehér napsütésben. Néző és szereplő egyszerre, egy személyben éli bele magát a létezés egészébe, miként valaha a Te meg a világ magyar költője, Szabó Lőrinc oly kétségbeesetten és oly védekezőén fogadta magába a világ rendjeként; és a kortárs fizikus, Heisenberg a harmóniát keresve a létezésben a kísérletező tudós figyelmeztető öntudatával felmutatta. Ebbe a szemléleti sorba kapcsolódik a fiatal költő: egyszerre szenvedve és tudatával átlátva már ekkor is a létezés alakulásának rendjét. Egyszerre megcsalatott szegény, elkeseredett magyar, de már ekkor a teremtés állandóan alakuló létezését átlátni akaró világirodalmi szintű költő. Hiszen ugyanez a poétikai tudat alakítja A tékozló országgal majdnem egy időben létrejött A szivárványszínű cethal holttest bomlását sirató átalakulásrajzát, és erre figyel versében, barátja és költőtársa kísérteties-balladás portréjában, a Fekete pávában: Szögletek, horpadások, pontok, vonalak egyensúlya ez a fej. Csiszolt, eres és egy-tömbbe maradt. Az alsó szemhéjakat övezi bánatos, mély bádogbóTkalapált teknő-karéj. Kik tudtok szeretni, szerelemért ölni, ráértek őt akkor meggyűlölni, ha szögletek, horpadások, pontok, vonalak egyensúlyából csak a béna csönd marad. Tudom, hogy a magyar költő elhivatottsága, izzó versbe szabadulása mindenkor egyben nemzeti ügy. Miként oly sok táján a világban a múltban, és feltehetően a jövendőben is. De azt is tudom, hogy a csak a történelmi alkalmak szülte versek jobbára műemlékként, antológiadarabokként élnek, olykor - évfordulókkor vagy ismétlődő nemzeti katasztrófák által életre idézve - alkalmi feltámadásra kény- szerítetten. De tudnom kell azt is, hogy az alkalomra vonatkoztatott szövegek, ha nagy költő alkotásaként születnek, a létezés értelmét is faggatják, az ember sorsának elhelyeződését nemcsak a most pontokra szakított világban, hanem az autentikus időben való megágyazottságban is helyezgetik. Imigyen lehet már A tékozló ország is a kortárs költészet világirodalmi rangú darabja. Juhász Ferenc a pusztuló nemzet, a népi szegénység bemutatásában nagy költői erővel éli át az ember benne létét az élet színjátékában. A költő pályáját megrajzoló irodalomtörténészi portrék elhelyezték a most-pontokra szakított életben és történelemben - hadd érzékeljem most éppen abban az egyensúlyozó költészetben, amelyben a szenvedés és a boldogság megállapodottságát reméli, a hol keservesen, hol ragyogó-szenvedélyes rajongással figyelt változó létezés 6
