Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 10. szám - Büky László: Karinthygroteszkek nyomában

2. „Füst Milán idomított fókákat táncoltat a közönség előtt" - írja Karinthy (1934: 34), aki nem sokkal az imént említett humoreszk megjelenése előtt száz állatnévhez kapcsolt szójátékot közölt ugyancsak a Színházi Életben, az 1933. évi újévi számban (Karinthy 1984), ezek bevezetőjében említi: „Ebben az évben jött divatba ez a hüle vicc", s néhány példát mutat be, amelyek közt szerepel a 'kövér fóka' pufóka megnevezése is. A Füst Milánnal kapcsolatos kitétel célzása azonban nem ennek a divatnak és aligha Füst írói-költői tevékenységének avagy stílusának valamely elemére vonatkozik. Füst lírájában sok állatnév, -fajnév fordul elő (némelyik többször), összesen ötvenkilenc adatolható, 1. Büky 2000:177-84. Ezek között a fóka főnév nincs meg. A Karinthy-írásnál sokkal korábban, 1923-ban szerepel Füst Milán naplójában egyszer ez az állatnév: „Érdekes öntudat-változás: Semmire sem becsülöm az embereket. - Hogy én kisebbnek érezzem magam bármelyiknél is? - Fókák ezek, szegények, ostoba fókák! S én hogy remegtem tőlük, - mily alázatos tisztelettel hódoltam minden ismeretlen nagyság előtt!- S mégis! Hirtelen régi alázkodásom lep meg orvúl, alázat még ma is.... s nem az bánt, hogy alázatosan viselkedem, hanem hogy az érzés, hogy ez bennem van még mindig: ez az örökös hunyászkodás...." (Füst 1999:1, 882). Ez a naplóbeli adat aligha magyarázza a Karinthy-féle mondást, hiszen majd évtizednyi a különbség; s nincs adat arra, hogy a naplójegyzetben lévő kifejezés akkor vagy később Füst gyakori mondása lett volna Karinthy vagy mások társaságában. Ami pedig az idomítást illeti, Füst naplóiban találhatni rá példát: „Péter kutyám: - nem tudtam, hogy valakit ennyire mélyen, odaadással, gyengéden és önmegtagadással fogok szeretni. Minden keserűség, minden szenvedés ebben a szeretetben szabadúlt fel! - Nem lehetett megtartanom - s most, hogy egy idomítónak adtam oda a kutyát, - teli vagyok lelkiismeretfurdalással [...]"- írja még korábban az 1919-ben az Új Időkben megjelent naplójegyzeteiben (a másutt is szereplő) kutyája kapcsán (Füst 1999: II, 609). Még kétszer szól idomításról: „Mint ahogy a vadállatok idomítói tudják: - hogy min­dig lassú és biztos mozdulatokkal kell hatniok rájuk, mert egy gyors, meggondolatlan mozdulat elég, hogy meglódítsa vad indulataikat...'' -, a másik hely ugyanebből az időből: „Ezzel szemben egy „Altemeister": behúzza tudós oroszlán-fejét nyaka közé,- zordonan néz körűi mint az idomító [...]" (Füst 1999: II, 617). Nem lehet tudni, hogy ekkortájt Füst Milán beszélt-e Karinthyval kutyája idomításáról, ha a naplóba följegy­zésre érdemesnek tartotta, elképzelhető, hogy igen, csakhogy ebben az esetben még nagyobb az időbeli különbség. Egyébként Füstnek volt macskája is, amelyről a kávé­ház, Karinthy és Füst saját lakása kapcsán emlékezik 1939-ban: „És milyen piszkos és szegényes a New York-kávéház, (Nyehónak nevezte Frigyes harminc év előtt, jössz a Nyehóba?) - a világnak e legdrágább kávéházából mi lett? - És mért van olyan rőtes-féle fény a Dohány-utcai ház udvarán? S ez a nagy csend hozzá a macskákkal, - valósággal misztikus az együttes. (S a macskák ugyanaz a fajta, mint az én Micim volt. Biztos, hogy az ő ivadékai, rokonsága. Tiz macska-generáció az egész azóta.)" (Füst Milán 1999: II: 484). A budapesti Dohány utca 63. számú ház szerepel A feleségem története című regényének francia kiadása elé írt önéletrajzában is, leírja a házat a macskákkal együtt: „[...] a foszladozó lábtörlőkön, csudák csudája, ugyanaz a fajta macskaféle üldögélt álmosan, mint réges-régen valamikor. Ezek a fehér-fekete-tarka macskák vol­tak akkor is, most is, homlokukon fényes, fehér függönyöcskékkel bal szemük fölött" (Füst Milán 1968: 13-4). A költő lírájában kétszer fordul elő macska: „[...] S az árnyak járnak jó helyen és puha talpakon, I Akár az óriás macskák" (A völgyben, Füst 1969: 72), ,,[A várúr] egy kedvűn kártyázott egy bús lovaggal, I S fehér macskája lustán nyújtózott egy színes szőnyegen" (Egy bánatos kísértet panasza, Füst 1969: 108). Az állatok szere­95

Next

/
Oldalképek
Tartalom