Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 10. szám - Beke József: Bonyodalmak az Arany-versszövegek és magyarázatok körül

Pedig az alábbi eset jól mutatja, hogy a költő maga mennyire vigyázott a kezéből kiadott mű pontosságára. Számos sírverse közül az egyiket 1858-ban Nagykőrösön írta egy pesti „pénzügyi Biztos Úr" megrendelésére: Knócz József és László sírverse. A megfogalmazott szöveghez mellékelt levelében a költő ezeket írja: „Mértékes [=időmértékes] sorokat, distichont választottam, mert ez jobban hangzik emlékfóliratokon, mint a rímes vers. [...] Még csak arra kérek figyelmet fordítani, hogy ha a vers fólmetszetik: a metszés pontosan, betűről betűre történjék, mert csak egy accentus [=ékezet] vagy comma [=vessző] elhagyása is megzavarhatja s nevetségessé teheti a verset, pedig nem szeretném, hogy nevem alatt valami értelmetlenség álljon."

Az igen szép vers szövegében valóban vannak olyan kifejezések, amelyek pontossága miatt aggódhatott a költő, pl. „Tiszta becsülettel", vagy ez a hexameter: „A /aradiratlant fáradság győzte le végre". A levél egyébként megtette hatását: a budai Vízivárosi temetőben 1909-ben még látták a sírkövet, amelyen a szöveg teljesen pontos vésetű volt, de a temetőt 1931-ben fölszámolták, ma már nyoma veszett. Kár, mert ez a vers csakugyan „kőbe vésve" változatlanul maradna, nem úgy, mint a nyomtatott alkotások némelyike.

5

A szótár készítése során eleinte meglepődtem, hogy az Arany-szövegek feldolgozása közben egészen primitív hibák, elírások tömegével kellett szembenéznem. (Persze, gondoljunk csak bele: a szótárszerkesztőn kívül van-e még valaki, aki tüzetesen, alakilag és értelmileg végigvizsgálja a költő versanyagának több mint 280 000 szavát?) Az Arany- verskiadásokban a Zrínyi-kiadásokban tapasztalt kikristályosodás sajnálatosan nem tapasztalható, a hibák az idők folyamán meggyökeresedtek, néha még szaporodtak is.

Arany azt írja egyik versében, hogy a hozzáértő „Fülét csóválja a rossz rím felett", és helyteleníti, hogy „szemnek írunk, a fül második / Érzés". Ezt a „második érzést" minden időmértékes verssor esetében kénytelen vagyok használni, hogy a ritmus alapján kiszűrjem a hibákat. Például a több ezer szabályos hexameterből álló Az elveszett alkotmány III. énekében ezt olvasom a sor elején: „Én feltétlenül fizetem." Bizony ez így próza. Nem is hiszek a szememnek, sem az Osiris Kiadó 2006-os, sem a Szépirodalmi Kiadó 1956-os kiadásának, meg is találom a régi 1884-esben helyesen: „Én feltételenül fizetem..." Ez már jó a fülnek.

A Csaba királyfi I. részének II. énekében ezt írta a költő:

Úgy tetszett néki mintha // öccsével egy vadon Pusztába' gímet űzne, // szilaj vadászaton

Ez jambikus, sormetszetes sorfajta (úgynevezett nibelungizált alexandrinus, a // jelet én tettem bele!), olyan, mint a közismert: Nem tudhatom, hogy másnak // e tájék mit jelent. Csakhogy a Voinovich-féle „kritikai" kiadás nyomán gímet helyett gímet hoznak a későbbi kiadások, így elrontják a szabályos ritmust.

Apróságnak tűnik egy kötőjel, de annak is fontos szerepe lehet, természetesen Aranynál van is. A Buda halála egyik helyén több kiadásban is ezt látom:

így a hunok közt is háborog az alrend,

Megbódul az elme, és megbomol a rend;

Csoportosan öt-hat dugja fejét össze:

S a vérszagot érzi, s mond: nagy-idő lessz-e!

Az, hogy a nagy-idő kötőjellel van, versben előfordulhat, nem feltűnő (hiszen itt éppen valamilyen komoly veszélyre céloz). Hogy a lesz-1 régiesen vagy a népies hangzás szerint (főként az össze szóval rímelve!) hosszú sz-szel írja, szintén elképzelhető, máshol is előfor78