Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 10. szám - Novák László Ferenc: A magyar településrendszer hungarikuma
Nagykőrös) - de a földesúri függőségben lévő Cegléd is - újabb vásártartási privilégiumot szerzett a XVIII. században, Kecskemét ötre, a másik két város négyre növelve a vásártartás napjainak számát. Az alföldi mezővárosi fejlődés sajátosságaként a Három Város területgyarapodását is településkoncentráció idézte elő. A XIII. században lezajló természetes népességfogyásnak, depopulációnak köszönhetően - s részben a tatárjárással is magyarázhatóan - alakult ki a Három Város tágas határa. Ekkor alakult ki a törzshatár, amelyhez a XVI-XVII. századi háborús pusztítások következményeként tekintélyes nagyságú, kiterjedt pusztai külső határ tartozott: ezeket a pusztákat árendálták, zálogolták, s részben örökös tulajdonként meg is vásárolták a mezővárosok, ahol nagyarányú jószágtenyésztést folytathattak, tehát a tőkeerős árutermelésnek biztosított lehetőséget. A külső határ nagysága változó volt14, míg a puszták egy részét a XIX. század eleji redempció során Kecskemét és Nagykőrös meg nem szerezte örök tulajdonként. Kecskeméthez tartozott Agasegyháza, Borbásszállás, Felső-Alpár, Szentkirály, Szentlőrinc, Nagykőröshöz pedig Nyársapát, Pótharaszt és Tetétlen puszta. Cegléd határát puszta nem gyarapította. A tágas belső határ és a puszták az árutermelő mezőgazdaság számára biztosított alapokat, s ez a Három Város gazdasági-társadalmi virágzását, prosperitását biztosította. Az autonómia sajátosságából következően, fejlett társadalmi viszonyok jellemzik a Három Várost. A laza jobbágyi függőség, az önkormányzat megerősödése, a szabad gazdálkodási lehetőségek korai árutermelő viszonyokat teremtettek a feudalizmusban, a polgári fejlődésnek egy korai, sajátos magyar módját. A Három Város társadalmának gerincét a cívisek, parasztpolgárok alkották, az agrárjellegnek megfelelően. A belső határon és a külső pusztákon gazdálkodva gyarapították vagyonukat, tetemes jövedelemre tettek szert a kor legrentábilisabb agrártermeléséből, a jószágtenyésztésből és kereskedelemből. A szabad parasztpolgár, a cívis mentes volt a jobbágyi kötöttségektől: a magistrátus, illetve a communitas jóvoltából birtokolhatott földeket, ahol önállóan gazdálkodott, s maga foglalkozott megtermelt javainak értékesítésével is. A város irányítása is a cívisek kezében volt. Érdekeiknek megfelelően vették kézbe a közösség sorsát. Ez az érdekeltség azonban megfelelt az egész mezővárosi közösség érdekviszonyainak. Míg a XVI-XVII. században a kisnemesség jelentéktelen tényező volt a Három Városban, szerepük lényegesen megnövekedett a XVII. század második felétől, a XVIII. században. A rendi viszonyok között csupán ők képviseltek potenciális erőt a korábbi, fejlett önkormányzat, autonómia megoltalmazásában. A kisnemes életmódjában kevésbé különbözött a cívis gazdától, vagyoni helyzetének megfelelően a különböző mezővárosi társadalmi rétegbeliekhez hasonlóan gazdálkodott, felesleg termelésére rendezkezett be, s minél nagyobb jövedelem megszerzésére törekedett. Ahogyan birtokolta a kommunitás földjét, úgy kellett kivennie részét a közös terhek viseléséből. A XVII. század végétől fokozatosan vették át a kisnemesek a város irányítását. Tehát vagyonilag tekintélyes „cívis gazdák" is lehettek, viszont nemesi oklevelük révén többnek számítottak: olyan társadalmi erőnek, amely a birtokképtelenséggel, incapacitással sújtott nemtelen, jobbágy jogállapotú mezővárosi közösség „birtokképességét" biztosította. Kecskeméten és Nagykőrösön - főként ez utóbbi helyen - mindvégig megőrizték vezető szerepüket a kisnemesek. Cegléden a földesúri függőségbe kerülés, s a jobbágy telekszervezet kialakítása kizárta a társadalmi fejlődés útjának ezt a lehetőségét. A „Három Város" társadalmi viszonyainak legfőbb sajátossága a kisnemesség progresz- szív szerepe, amely réteg a sajátos magyarországi viszonyoknak megfelelően, a polgári lét 14 Novák László Ferenc, 2013. 66
