Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 10. szám - Novák László Ferenc: A magyar településrendszer hungarikuma
túl is haladta a Három Város azokat12, melynek jelentősége a nemesi jogrend, kiváltság felszámolása után hangsúlyozódott erőteljesen, a XIX. század közepétől. Az 1870-es évek közigazgatási átszervezése során Kecskemétből törvényhatósági város lett (e jogállást csupán néhány, egykori szabad királyi város érdemelte ki), míg Cegléd és Nagykőrös rendezett tanácsú városi rangot kapott, hasonlóan a jászkunsági és hajdúsági nagyobb mezővárosokhoz (az egykori kiváltságos területek kisebb helységeit a „község" települési kategóriába sorolták). A mezőváros-minőség fontos kritériuma az adózás módja. A XIV-XV. században cenzuális viszony jellemzi a Három Város és földesuraik kapcsolatát. A földesúri adót és egyéb szolgálatokat egy összegben fizették meg a communitasok. Ez a helyzet elősegítette viszonylagos függetlenségük erősödését, megteremtve az önrendelkezés lehetőségét. A török hódoltság korában is - ellentétben a királyi Magyarországgal, ahol fokozottan kerültek közvetlen földesúri függőségbe a mezővárosok - folytonos maradt a cenzuális viszony. A Három Város kiváltságainak biztosítása fejében - a XVII. században - egy összegben fizetett adót évi két alkalommal (Szent György és Szent Dömötör napján) a törököknek, úgyszintén a vármegyének és földesurainak is. Kecskemét és Nagykőrös egészen a XIX. század eleji redempcióig cenzuális viszonyban volt földesuraival, Cegléd viszont jobbágysorba süllyedve a XVIII. század második felében, az urbáriumban megállapított adót fizette, s dézsmát, robotot, forspontot, különböző konyhára valókat (pl. culinale, konyhára valók) szolgáltatott földesurának, egészen az 1830-as évek végéig. Az 1836/38-as országgyűlés törvényeinek hatására ekkor válthatták meg egy összegben földesúri tartozásaikat, s fizették a cenzust egészen a jobbágyfelszabadításig, amelyet az 1853. évi úrbéri pátens szentesített. A mezővárosi privilégiumok között legfontosabb a vásártartás joga. Kecskemét Borbála királyné adománya révén árumegállítási joghoz jutott 1415-ben, de földesúri kézre kerülve, a másik két városhoz hasonlóan, a vásártartás joga jelentette legfőbb kiváltságukat. A mezővárosi árutermelő mezőgazdaság, és a hozzá kapcsolódó kézműipar nemcsak a szűkebb helyi, de a nagyobb körzet, sőt távolsági kereskedelem vásári funkcióit is megteremtette a Három Városnak. A XV. századtól tarthattak vásárt évente három alkalommal (legnagyobb hírnévre tett szert a kecskemét-fehértói vásár, amelyet két hétig tartottak a Ballószög és Matkópuszta határánál elterülő Fehér-tó körül, s amely vetekedett a hortobágyi hídivásár jelentőségével), s a kommunitások foglalkozhattak árutermelő tevékenységük gyümölcseinek távolsági értékesítésével is (pl. sőremarha, gyümölcs). A török hódoltság korában a zavaros politikai viszonyok nehezítették, illetve lehetetlenné tették a vásártartást, ennek ellenére nagy méreteket öltött a hetivásározás. Jelentős maradt a táji cserekereskedelem, s fokozódott a külföldre irányuló jószágkereskedelem. A vásártartás jogának elnyerése alapvetően szolgálta a földesúr érdekeit is, ezért a mezőváros mindenkor számíthatott a földesura támogatására. A török hódoltság korában - mint hangsúlyoztuk -, meglazultak a földesúrhoz kötődő szálak, s ahogyan a Három Város erősíthette autonómiáját, úgy élhetett privilégiumaival. A XVII. század végére - összekuszálódva a földesúri birtokviszonyok, feledésbe merült a birtokjog - homály fedte annak tényét is, hogy valamikor a vásártartási jog megszerzésében a földesurak jeleskedtek volna. Ezt igazolja Nagykőrös esete is, amely városnak nem csupán autonómiáját, de vásártartási jogát is szentesítette I. Lipót császár (1693). Ezért írhatta körösi krónikájában Bállá Gergely a XVIII. század közepe táján, hogy azt „nem a földesurak szerzették", hanem a város, és ezért „jussa sincs hozzá senkinek".13 A két „szabadalmas város" (Kecskemét, 12 Lásd Novák László Ferenc, 2011. 13 Bállá Gergely, 1856. 65
