Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 10. szám - Novák László Ferenc: A magyar településrendszer hungarikuma
az ún. „parasztvármegyék'' tevékenységével hozható kapcsolatba.7 A „Három Város" közösen képviselte érdekeit a török hatóságok előtt is. A Három Város: Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd történeti-néprajzi-földrajzi vizsgálata összehasonlító módszerrel bizonyíték arra, hogy a „mezőváros", mint sajátos településforma, magasabb fejlettségű települési képződmény, nem pedig átmeneti állapot falu és város között. Jellegzetes magyar települési formáció (a portákból álló lakóházas, sűrűn lakott városias belsőség, a peremi részek - akiok, kertek - falusias jellege, s a városhoz, annak központjához tartozó mezeikert-szállásos, tanyás, szórvány településű tágas belső és külső határ). A „mezőváros" tehát komplex életjelenség, történeti képződmény. Évszázadok során fejlődött, alakult ki jellegzetes társadalmi-gazdasági karaktere. Az alföldi mezővárosok túlnyomó többségében - így a Három Város esetében is - fokozottabban súlypontozódik a földterület, hatámagyság kérdése (a tágas belső és hozzá kapcsolódó külső pusztai határ), mint meghatározója a gazdálkodásnak, nevezetesen a mezőgazdasági termelésnek, amelyhez szervesen tartoznak más funkciók, így a kézműipar, s döntő mértékben a kereskedelem. A „mezőváros" - Európában egyedülálló - önálló települési kategória: az agrártermelés, árutermelő jellegű mezőgazdálkodás által teremtett város, magasabb funkciójú települési képződmény. A mezőváros esetében tehát az agrárviszonyok teremtették meg a városias fejlődés lehetőségét. A mezőváros, jogi értelemben, „oppidum". Ellentétben a szabad királyi várossal, a „civitas"-szal, az oppidum esetében a földesúr juttatta kedvezményes helyzetbe, kiváltságos állapotba jobbágy alattvalóit. A királynál vásártartási s más privilégiumot eszközölt számukra. A közösség - a XIV-XV. században - nem került közvetlen földesúri függés alá, hanem cenzuális viszony kötötte hozzá, azaz egy összegben fizette meg adóját, s viszonylag nagy autonómiával rendelkezhetett. A kiváltság birtokában adózóképessége, jó teherviselő, vagyoni állapota erősödött, s így a földesúr anyagi, gazdasági érdekeit is jobban kiszolgálta. Ez a sajátos helyzet változatlan maradt a XVI—XVII. században is, sőt az autonómia tovább erősödött. A Három Város mezőváros-lényegének meghatározója három tényező: az autonómia, az adózás kedvezőbb volta, a jelentős teherviselő képesség, s a privilégiumok birtoklása. Mindezek mellett alapvetően fontos összetevő még a határterület is, mint amely az agrár- termelés legfontosabb alapja, legfőbb jellemzője a nagy határú alföldi mezővárosoknak. Ellentétben a dombsági tájakkal, ahol a domborzat jelentett akadályt a nagy határú települések kialakulásának, az alföldi síkvidéki tájon szükségszerűen ment végbe a településkoncentráció egy-egy kedvezőbb földrajzi adottságú, földrajzi energiával rendelkező helyen, a tágas, nagy határ kialakulása, amely a városiasodás feltételeit teremtette meg. A bőséges földterület egyike a legfontosabb termelőerőknek, amely meghatározta a Három Város fejlődését is. A Három Város fejlődésének kulcskérdése az autonómia. Cegléd és Kecskemét, részben Nagykőrös is, váltakozva királyi birtok volt. Elsőként Cegléd került magánföldesúri kézre 1368-ban, majd a másik két város is, végérvényesen a XV. században. Valójában a Három Város jobbágyjogú, de szabadalmas helynek számított a XVIII. századig. A földesurak nem laktak helyben, a tiszttartójuk által képviseltették magukat a Három Városban. Tehát viszonylag nagy függetlenségre rendezkedhettek be a mezővárosok, szükségszerűen fejlődött ki az önrendelkezésük. Példaként említhető meg Cegléd esete. A ceglédiek először elűzték, majd 1509-ben meg is ölték a földesúr, a budai apácák képviselőjét, officiálisát, s e tettükért nem büntették meg, csupán vérdíj megfizetésére köte7 A kérdést részletesen tárgyalja Szakály Ferenc, 1969; Szakály Ferenc, 1981. 62
