Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Onagy Zoltán: Pokoli Paradicsom
bolsevikit) karikíroz. Vagy Spiró jut eszembe az Ikszekkel, ahol az író a cenzúra hatalmát boncolja, a hetvenes évek magyar politikai gyakorlatát helyezi át Boguslawsky korába. Nem egyértelmű, de felfelbukkanó kérdés: a regény a szegény-gazdag páros, az országot kilencven és tíz százalékra kettéválasztó nyomorúság parabolája? Valószínűtlen, hiszen a regényben csak a fent lévő tíz százalék jelenik meg, a wellness világa az övék. Komoly empátiával mögé rakhatjuk a háttérben működő kilencven százalékot. Vagy talán a „szex mindent eláraszt, minden átértékel" parabolája? Ennek köszönhető, hogy még azok a négybetűsként meghatározott trágár szavak, részletek is zökkenőmentesen illeszkednek a regénybe, amelyek amúgy meghökkentenék az olvasót ebben a koncentrátumban. A fiatalember felidézi a fiúvécé kaleidoszkópszerűen színes feliratait: „Majd meglátod, ki az úr, jön Józsi, és jól megkúr." „Nincs itt semmi lacafaca, Andi csak egy szopósmaca.'' „Élvezhetnél már egy nagyot, megbaszlak én, hogyha hagyod." „Én vagyok a Borsos Elek, szopok, nyalok, fenekelek.'' „Erik a hegyről - beveri egyből!" (301. o.) Turczi gyakran él a mindenki által ismert egyszerű szövegek beemelésével, sokféle rigmust, mondást, szlogent rángat elő az elmúlt évtizedekből, ez is erősíti a gyanút, hogy egy parabolaregény kifordított világába érkeztünk: „Szergej fasza gyerek, nem fagy meg!" (212. o.) Susan Sontag írja egyik tanulmányában: „egy új, már nem irodalmi kultúrában élünk.” Hanem milyen kultúrában? A szex kultúrájában? A világ az ősember óta a szex (fajfenntartás) kultúrájában él, a hatalom, az egyház időről időre tabusitja, dogmatizálja a testi szerelmet, ezerféle tiltással fedi le, szűk partikuláris réteg számára hagyva meg a szabad szerelem tombolását, pontosan felismerve a túlhajszolt nemi élet negatív hatását a kincstár adóbevételeire. Az ezredfordulót jellemezve az író a 227. oldalon megsétáltatja olvasóját a pincében, bevezeti egy perverz, átláthatatlan szertartásba. A fejezetcím: Beavatás. A Beavatás, illetve a beavatást végignéző Azrael választ ad minden létező és nem létező kérdésünkre. „Egy meglehetősen nagy és hosszúkás teremben volt, ami inkább hasonlított egy templomra, mintsem főid alatti kazamatára. A félkör alakú főhajó mögötti falat fekete bársony borította, és néhány kétágú, aranyszínű gyertyatartó állt ki belőle. Középen egy oltárszerű márványlap előtt fekete faragott trónus állt. Ezzel egyvo- nalban hatalmas vörös kőszív csüngött alá a mennyezetről, éppen olyan, amilyet az odavezető folyosón látott. A falak mellett padok és székek sorakoztak. A padlót végig vörös bársony borította." A beavatandónak különféle fizikai és szellemi próbákat kell kiállnia a szekta sötét szeánszán. A korbácsolástól az idióta kérdések tucatjainak igenlésén át („Hiszed-e, hogy fiúgyermeket szül a nő, ha közösüléskor a jobb lábát nyújtja ki és a bal lábát húzza fel." „Hiszem, amit hiszel." Ez a válasz mindenre: Hiszem, amit hiszel.), a szerelmi aktusig, váltott nőszemélyekkel, valamint az eredményes aktus magjának a Mester vizeletével való hígítása utáni közös elfogyasztásáig. Turczi szeánsza Bosch pokolgrafikáival vetekszik. Turczi végtére is nyitva hagyja a kérdést, bár az olvasó kénytelen eltűnődni. Nem azon, mennyire lehet a regény racionális háttere egy húszéves férfi szex- és szerelemközpontú világának, tanácstalanságának, keserves idealizmusának. Amennyire emlékszünk, más és más financiális viszonyrendszerben, de a drasztikus nemi átalakulást minden fiatal férfi megszenvedi a maga módján. Azrael talán kicsivel többet szorong az óriási „hajlandó" kínálat ellenére, kicsivel sutábban néz a tájba a maga - sokszor megénekelt - mélykék szemével. Szuperintelligenciája ellenére kicsivel lassabban ismeri fel az összefüggéseket az átlagnál. A regény feszes, pontos, keserű, célirányos, üresjáratai szinte alig. De hogy aztán ez volna-e 2013- ban a gazdasági-politikai elit Magyarországa, közvetlen wellness- és közvetlen elitismeretek híján, nehéz volna eldönteni. Az ugyan kétségtelen, hogy él egy réteg, amit a tömeg nem lát, nem érzékel, csak amikor heroinnal tuningolva tömegkatasztrófát okoz az M7-es autópályán. Talán róluk kaptunk riasztó képet, talán arról, hogy az elmaradt 2012-es maja világvége ellenére nem kell, hogy hiányérzetünk legyen. Az ember, ha lassabban is, megoldja a problémát. Palatínus Kiadó, 2013 105
