Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Szepesi Attila: Jeruzsálem tornyai: versciklus
Titusz Egy főiskolai rajzórára professzorunk, Vinkler Laci bá meghívta régi barátját, Tituszt, azaz Korniss Dezsőt, a legendás mestert, akit száműztek a szocreál paradicsomból. Ott csetlett-botlott a festőállványok között, összecsippentett szemmel figyelte, ahogy a csupa-ránc nénike portréját rajzoljuk az utálatos szénrúddal. Mosolygott, hümmögött-dünnyögött. Végül kinyújtott jobb kezével mindenféle ákombákomot: pöttyöket meg íveket rajzolt a levegőbe. Meg se mukkant. Sokat lehetett tanulni tőle. A rothadt vízcsepp Az elfelejtett Kazinczy-kortárs költő, Vályi Nagy Ferenc verseit, köztük A rothadt vízcsepphez írt remeklést méltatta épp Weöres a Muraközi utcában, amikor betoppant frissen megjelent verseskötetével Kemenczky Judit. Elmondta, nemrég Párizsban járt és az ottani neoavantgárd-poéták üdvözletét hozza, sőt egyikük, B. elküldte a nagyra becsült mesternek most napvilágot látott könyvét is, de ő szánja-bánja, a nagy kapkodásban otthon felejtette - legközelebb pótolja a mulasztást. Mire Weöres kajánul csak ennyit mondott: tudod mit, Jutka, nem bánnám, ha legközelebb is otthon felejtenéd. A föld rétegei Az öreg festő, Vészelszky Béla, ha magára akart maradni, kiballagott a kertjébe
