Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - Tóth László: „Régi ember új környezetben...”: Közelítések, futamok
legkisebb erőszakot is tenné rajta): „Lassított teremtést narrál a jó Isten" (kiemelés tőlem) - olvasom, s a (vers)mondatot megint nehéz - majdhogynem lehetetlen - értelmeznem. Ehhez valószínűleg a narrációból kellene kiindulnom, ami, ugye, 'beszédet', 'folyó beszédet', 'elbeszélést' jelent, de e szó adott jelentése alapján a legnagyobb igyekezetem ellenére sem vagyok képes a belőle képzett igét értelmezni, amin még az sem segít, hogy a szövegnek tagadhatatlanul vannak humoros felhangjai, ironikus beütései, játékos aspirációi (erre utalnak például a „sminkelt könnyek utcabálja-", vagy akár a „Keresztbe ícasw/ás-"szerű, ha nem is minden modor nélküli, de azért úgy-ahogy értelmezhető megoldásai is). Mindent egybevéve, nem tudok szabadulni a gyanútól, hogy - mint az elején említettem - kétségtelenül nem tehetségtelen, s már messze nem pályakezdő költőnknek versei anyagával: a nyelvvel azért még mindig lehetnek némi gondjai, ami viszont esetenként versei zavartalan élvezetét is ellehetetlenítheti, sőt, súlyosabb esetben magát a versét, verseit is hiteltelenítheti. (Dsz, 130214) Csak az ujjunk... Arany János írta helyettem, ismert Tamburás...-ában: „Nem is a művész babérja hevíti Csak gémberedő ujját melegíti." Magam talán nem így vagyok, főleg az utóbbi években, a verssel, az írással? Hiszen akár bevallom, akár nem, mostanában jóformán már csak kézmelegítőként jár kezemben a toll, nyomkodják ujjaim a billentyűzetet, tologatják ide-oda a számítógép egerét. Puszta tornagyakorlat, száraz élettevékenység, tudattalan életösztön lenne már számomra mindaz, amit a mesterség révült szertartásának, szentségnek, felszenteltségnek hittem valaha? De, s rögtön ide is tolakszik a kérdés, miért volna az írás - és bármely más művészeti tevékenység - révület, szertartás, szentség, felszenteltség? Hátha csupán életjelenség? Ami több is, kevesebb is a fentieknél? Amíg az ember szellemileg eleven, addig jár az ujja is. Ha az ujjának már nincs mit kipötyögnie gazdája fejéből, régen jaj! Ha ugyanis az ujj megáll, azt jelenti: kiürült a fej. Vagy, de ez sem jobb: a fej már nem képes kapcsolatot tartani az ujjal, azaz, rajta keresztül - a világgal. Babérok? Legföljebb a babfőzelékbe! Csak az ujjunk, öreg tamburások, csak az ujjunk, csak a szellemünk ne gémbe- redjen el. (Dszerdahely, 130204) Az öregedés művészete Ha csak az egyik papucsodat találod, mielőtt elkezdenéd keresni a másikat, nézd meg, nincs-e a lábadon. (Ppüspöki, 130217) 12
