Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - Tóth László: „Régi ember új környezetben...”: Közelítések, futamok
Válság, avagy Hal - cipőben Válságban a házasság intézménye, kevesen lépnek házasságra egymással, a válások száma jóval meghaladja a házasságkötésekét stb. stb. - unalomig ismert toposzok ezek mostanság. S nem kevesen meg is kérdőjelezik emiatt a házasság intézményének mint olyannak a létjogosultságát, s az új időknek új dalaira - eszményeire, divatjaira, ritmusára, iramára, trendjeire stb. - hivatkoznak sűrű egymásutánban. Az egészben csupán az a különös, hogy a homoszexuálisok, leszbikusok, mindenféle emberjogi aktivisták, ilyenek, egyre hangosabban és elszántabban küzdenek az azonos neműek közti házasságkötések lehetőségéért, jogáért, s mindent elkövetnek, hogy e jogok elismerésére rábírják a kormányokat, törvényhozó testületeket is. Ezek szerint mégsem lenne válságban a házasság intézménye? Hiszen miért kellene küzdeni olyasmiért, ami válságban, felbomlóban, megszűnőben van?! Vagy csupán a különneműek lennének válságban? Előfordulhat, hogy az azonos neműek fogják majd megmenteni s átmenekíteni a jövőbe a házasság intézményét? Nem tudom... komolyan nem tudom. És semmi okosság nem jut az egészről eszembe most. Hacsak nem Eörsi István valamikori rigmusa, még a Változatok két hangra című kötetéből, ám az sem a fentiek kapcsán persze, hanem csak úgy, minden különösebb ok nélkül: „Bolond világ, bolond világ / Cipőben jár a hal!" (Dszerdahely, 130209) Fallal a fejnek? Fejjel a falnak? Mire ez a múltba révedés? Ma már ott tartunk, hogy sokszor a fal célozza meg a fejet... (Dszerdahely, 130208) Boldogság Boldog vagyok, hogy még elérhettem annak a világnak a végóráit, ahol az érték még az érdek fölött foglalt helyet. Ám szétnézve magam körül, csüggedten látom, hogy mára az érdek vált a legfőbb értékké... (Dszerdahely, 130208) Nem az vagyok Február 8., péntek, a dunaszerdahelyi kórház rendelőintézete, urológia, prosztatavizsgálat. A tortúrát csak úgy lehet elviselni, ha azt, akin most az egészet végrehajtják, a lehető legjobban eltávolítóm, mi több: elkülönítem magamtól. A „nem az vagyok, aki vagyok" klasszikus mintája szerint. Én még véletlenül sem az vagyok, akit most tapogatnak, nyomogatnak, akiben turkálgatnak, akit egyik oldaláról a másik oldalára forgatnak, akit mindenféle kínos dolgokról faggatnak, á, nem, én csak közvetítek neki, személytelenül és szenvtelenül, engem a legkevésbé sem érintenek a most és itt történő dolgok, én csak tolmács vagyok... tolmácsa annak a prosztatás öregúrnak, akinek - akarva, nem akarva - a szerepét játszom épp... (Dszerdahely, 130208) 13
