Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Kötter Tamás: Give me summer; Hibátlanok
- A kávé. Lefekvés előtt - hadarom szinte gépiesen - jót tesz az emésztésnek. - Rémes, miket hordok itt össze, mindenesetre felemelem a kezem, és odaintek egy magas férfinak, aki két asztallal arrébb, egyedül ül. Hasonlít Tamásra, de persze nem ő az. Öregebb, és nincs is annyira lebarnulva, mint Tamás. Mindazonáltal felemeli a poharát, mosolyog, valamit mond is, de nem értem, hogy mit. Az étterem zaja elnyomja a hangját, de azért hangosan odaköszönök neki: „szevasz", és visszamosolygok rá.- Ki az? - kérdi Kinga, és visszateszi a telefont az asztalra. Aztán szépen elrendezi, hogy elvágólag legyen az asztal lapjával, s még arra is ügyel, hogy az abroszt kisimítsa alatta.- Egy pasas - vakkantom a túlságosan is hosszúra nyúlt csend után. Minden összekeveredik. Merész vágyak ébrednek bennem: mégsem költözöm Ágihoz. Veszek egy lakást a Naphegyen. Nem, inkább a Szép Ilonka utcában, gondolom meg magam. Egy hatvan négyzetméteres, ugyanekkora terasszal, pont jó lesz. Nyáron a terasz lenne a nappalim. Lágy hajnalokat, érzéki naplementéket, csillagfényben úszó éjszakákat képzelek magam elé. Olyan az egész, mint egy film. Napvitorlákat feszítek majd ki a teraszon szétszórt nyugágyak, dohányzóasztalok, heverők és a bárpult fölé. Éjjelente lámpásokat gyújtok. Rövid gondolkodás után arra jutok, hogy goa vagy marokkói stílusban rendezem be a lakást. Szükségem lesz még egy kocsira. Mondjuk, egy Porsche 911-es megteszi. Sajnos csak használt. Úgy hat-hétéves. A csütörtök, péntek, szombat estéimet klubokban meg bárokban töltöm, és ha akarom - és miért ne akarnám -, minden este más nőt viszek haza. Borzongató a pillanat. Aztán a gondolataim visszatérnek az új lakásra, de olyan erősen, hogy önkéntelenül is tollat veszek elő, s a szalvétámra felrajzolom a lakás meg a terasz alaprajzát. Itt lesz a tévé, ott a heverő, emitt könyvespolc, olvasósarokkal. Kényelmes fotel, hozzá lábtartó, állólámpa, mellette lerakó a kávézáshoz. A teraszra néző üvegfal elé teszem az íróasztalomat. Kell egy távcső is, az a fajta, ami lábakon áll. A konyhát és a nappalit összenyitom. A hálómban minden fehér lesz, kivéve talán egy Dali-képet. A teraszra két beépített hangfalat teszek, és esténként, miközben már-már szertartásszerűen megiszom egy pohárral a válogatott boraimból, jazzt hallgatok.- Mit rajzolgatsz? - kérdi Kinga. Lassan ébredek.- Semmit — mormogom. - Semmit. - A szalvétával megtörlöm a számat, aztán összegyűröm és félredobom. Megint ránézek arra a pasasra, aki hasonlít Tamásra. Mindent elönt a valóság áradata. A multinál korán kell kelni, és sokszor estig bent kell maradni. És gyakran hétvégén is dolgoznak, meg ott vannak a tréningek is. - A kétely egyre mélyebbre rágja magát bennem. - A cégünknél eddig egyre sem mentem el. Megtehettem, az apósom a tulajdonos. Azt hallottam, hogy a stressztől öv- és pikkelysömöre lesz az embernek. Már a szerencsésebbeknek. A többiek gyomorfekélyt, az igazán peches fajta rákot kap 191
