Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Kötter Tamás: Give me summer; Hibátlanok

-János! - Kinga egészen közel hajol hozzám. Összerezdülök. - Jól vagy? Olyan vagy - keresi a szavakat, de az arckifejezése semmit sem változik mint egy űzött vad.

Kingának még mindig feszes a teste, és a melle hegyesen mered előre, igaz, hogy a szilikontól. A bőre is feszes, pedig már harmincéves. Rendszeresen tornázik meg minden.- Jól vagyok - nevetek fel, aztán megszorítom az orrnyergemet, és úgy teszek, mint aki nagyon koncentrál valamire -, teljesen jól vagyok - felelem. - Csak ez a rohadt Google..., na tessék - megcsóválom a fejemet szóval ez a rohadt IBM- es ügy, akarom mondani - újabb nevetés -, meg a tőzsde - fejezem be egy kissé belegabalyodva a mondanivalómba.- Nyugodj meg, kérlek - búgja mosolyogva, aztán átnyúlva az asztalon a kezét a kezemre teszi.- Én nyugodt vagyok - felelem. - Teljesen nyugodt. Hátradőlök, kihúzom a kezem a kezéből, mélyeket lélegzem, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezem tőle: - Be van kapcsolva a mobilod?- Persze - feleli, de azért felveszi, és elkezdi nyomkodni rajta a gombokat. - Igen - mondja végül, miután visszateszi az asztalra a telefont.

Hosszú szünet, amit végül Kinga tör meg. - Egyébként mi ez a váratlan meghívás? Nem úgy volt - elmosolyodik, amitől rögtön feléled az éberségem, és a szívem is gyorsabban ver -, hogy üzleti vacsorád lesz?- Hát... - gyorsan iszom egy korty pezsgőt -, elmaradt.- Aha - bólint, amit nem tudok mire vélni, de mindenesetre a pulzusom stabilizálódik.

Újabb szünet. Rendelek még két pohár bort.- Nos - töröm meg ezúttal én a csendet -, beszélnünk kellene - hülyén felnevetek - egyről s másról.- Igen, és... - elakad, látszik, hogy nem tudja, hogyan is folytassa, végül váratlanul hozzám hajol, és szinte suttogva kérdezi: - Te, az ott - a fejével óvatosan a terem egyik sarka felé int - véletlenül nem a Való Világból...- Hol? - kérdem a szavába vágva, s már fordulok is abba az irányba, amerre Kinga néz.- Lehet - vonom meg a vállam, miután rendesen végigmérem a kopasz ürgét, aki egy fiatal, de ugyanakkor mégis olyan semmilyen arcú lánnyal ül az egyik sarokban. - De az is lehet, hogy nem - teszem hozzá unottan.

Ebben a pillanatban valahol megszólal egy mobil. Még azt sem mondhatnám, hogy a közelünkben, de a csengőhangtól, ami alkalmasint valami Akos-szám dallama, mégis mintha hangbombák robbannának a fülemben. Osszerázkódom. A film egyre gyorsabban pörög. Valamit mondani akarok, de csak egy szánalmas nyöszörgésre futja. Aztán rápillantok a telefonjára. A kijelzője sötét. Megnyugszom.

A pincér megérkezik az étellel. A falon az óra tízet mutat.

A vacsora alatt a következő gondolatok kavarognak a fejemben: akár Kingát is megölethetném. Ezt azonnal el is vetem, mert a filmekben mindig a férj az első számú gyanúsított.

189