Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Pólik József: Az én utcám
vödör alatt, majd komótosan széthasította egy késsel. Lehetőleg úgy, hogy én is lássam. Játszott az idegeimmel. Az apámnak persze mindent tagadott, hogy így meg úgy, ő nem tud semmilyen labdáról, ha látja, majd visszadobja, különben is, miért gondolja bárki, hogy ő nem szereti a gyerekeket? Dehogynem szereti. Neki is volt egy fia, csak ötéves korában elgázolta egy figyelmetlen autós, amikor kitolatott a garázsból; remélem, mondta, rajta is átmegy egy autó, amikor pokolra kerül. Hiába mondtam apámnak, hogy Veréb bácsi hazudik, az ilyen embernek nincsen fia, apám csak hallgatott, s közben csillogtak a szemei. Nem hitte el, hogy az a véreb - mert inkább így kellett volna hívni, megcserélve az „e" és az „é" betűt - gyilkolássza a labdáimat. Pedig megcselekedte néhányszor, esküszöm. Az egyik esetre különösen jól emlékszem. Leült a tornácon a hintaszékbe, ölébe vette a labdát, megsimogatta, majd nyomott rá egy csókot. Utána ájtatosan mosolygott, mint a tiszteletes a templomban. Ott lapultam az illatozó orgonabokor mögött, tudta, hogy ott vagyok. S mert tudta, beleszúrta a kést a hintaszék karfájába, s egy fél óráig csendesen pipázgatott. Nem mozdultam, vártam, mi történik. Már éppen kezdtem ráunni a dologra, amikor hirtelen kiugrott a hintaszékből, térdre ereszkedett, és a combjai közé szorítva addig szurkálta a labdámat, amíg volt benne levegő. Amikor végzett, felállt, hunyorítva rám nézett, s egy nagy, hímzett zsebkendővel megtörölte izzadt homlokát. Úgy láttam az orgonabokorból, hogy nagyon elégedett magával. Ám váratlanul iszonyatos szomorúság áradt szét az arcán. Könnyek jelentek meg a szemében, s én láttam, hogy ezek egy idegen ember, talán az elgázolt gyermek könnyei. Futottam be a házba, s elrejtőztem az ágyneműtartóban. Ez jutott eszembe a pincében, amikor megláttam, hogy mi történt szegény Macsekkal. Már csak egy dolgot tehettem: beraktam a macskámat egy dobozba, s a veteményeskertben elástam. Közben arra gondoltam, hogy a következő nyáron, amikor paradicsomot, paprikát vagy fürtös uborkát eszem, abban Macsekból is lesz egy kevés. Örültem ennek, mert Macsek mindig nagyon hűséges volt hozzám. 7. A burjánzó veteményeskert tele van csontokkal: vizsla, kuvasz, tacskó, németjuhász, öt macska, még egy mocsári teknős is el van ott ásva valahol. A veteményeskert földje púpos a sok megmérgezett állattól. Ezek az állatok ha egyszer feltámadnának és az utcában megmérgezett többi állattal együtt kiözönlenének sírjaikból, bambán megállnának az emberek. Ha pedig minden állat feltámadna, amit ebben az elátkozott városban megmérgeztek, agyonvertek, felakasztottak, kibeleztek, kútba dobtak, fához kötöztek és éhen halni hagytak, akkor hangos jajveszékelés kezdődne és rémült imádkozás. Mindenki futna és menekülne. A döbbent emberek azt gondolnák, hogy itt van a világvége. És nem is gondolnák talán rosszul. 8. A csontokról jut eszembe. Amikor épült a házunk, apám talált egy emberi koponyát az oltott mész tárolására ásott gödörben. Kifordította az ásóval a föld 181
