Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Pólik József: Az én utcám
Pólik József Az én utcám í. A tetőn hasalok, amikor belép Imre bácsi a kapun. Távolról úgy néz ki, mint egy megduzzadt, kásás paradicsom: nem láttam még ilyen kövér embert. Jön, hogy felszerelje a könyvespolcot a szobámban. Imre bácsi ezermester, mindig van nála szög és kalapács, harapófogó is, mert soha nem lehet tudni, mikor kell valamit valahol megjavítani. Tiszteli mindenki az utcában. Senki nem lenne olyan becstelen, hogy mérget adjon a macskáinak, pedig legalább húsz macska sündörög a kerítés másik oldalán, a nyáron is karácsonyi égőkkel díszített ház előtt. Imre bácsi nagyon szereti a karácsonyt. December hatodikán felkapcsol minden égőt, a ház elé pedig kitolja a fészerből a rénszarvast. A rénszarvast fából, farostlemezből, hullámpalából meg mindenféle hulladékból eszkábálta, legalább három méter magas, az agancsokkal együtt négy méter is lehet. Imre bácsi nagyon büszke rá, úgy hívja, hogy az én trójai falóm. A belsejében rejti el szenteste az ajándékokat. Emma néni, a felesége sokat bosszankodik a rénszarvas miatt, mert az emberek megállnak az utcán, és a kerítésre felkapaszkodva nézik a kivilágított állatot. Vannak, akik fényképet készítenek. Egyszer kijött a televízió is. A riporter, egy kirúzsozott szájú nő arról faggatta Imre bácsit, hogy miért építette ezt az állatot, van-e rá egyáltalán engedélye? Imre bácsi dühös lett, elzavarta a nőt az operatőrével együtt, az ajtóra pedig kiírta: magánterület, belépni szigorúan tilos. Ez a gyerekekre is érvényes, akik lármáznak, mutogatnak, ide-oda taszigálják egymást a kerítésnél, csak akkor némulnak el, amikor Imre bácsi bekapcsolja a házban a kazettás magnót, s a tákolmány szájában elrejtett hangszóró megszólal. Mindenki megbabonázva hallgatja a Csendes éjt Utána pedig kezdődik a vidám dobálózás: a nagyok lábujjhegyre állva, a kicsik szüleik nyakában ülve hajigálják a diót és az almát, be az udvarra, a rénszarvas elé. Néha ügyetlenek, s ilyenkor a ház falát is eltalálják. Imre bácsi azonban nem haragszik rájuk, csak mosolyog s lengeti a kalapját. Megfigyeltem, hogy másnap reggel mindig összegyűjti a sok finomságot a földről egy vesszőkosárba. Aztán a kosarat elcipeli a közeli gyermekotthonba, az árvákhoz, akik már várják őt a kapuban. Mire hazaér, alig bír lépni; panaszkodik, hogy fáj a háta, szaggat a dereka, a legjobb lenne, mondja, meghalni itt helyben. Emma néni vigasztalja: te, vén bolond, hát miért nem a kocsival szállítod azt a sok gyümölcsöt? Azt hiszed, hogy így mindent j óv átehetsz? Na, gyere, bedörzsöllek. És Emma néni megmasszírozza, majd egy csípős kenőcscsel alaposan bedörzsöli Imre bácsi hátát, aki boldogan jajgat az ágyon, miközben potyognak a könnyei. 177
