Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Ferdinandy György: Autótemető

FerdinandGyörgy

Autótemető

Az ember álmodozik. Elképzeli, hogy milyen rengeteg járgánya lehetett annak, akinek minden évben újat utalt ki egy vállalat. Vadonatújakat, természetesen. Eszébe se jut, hogy ugyanazt a márkát évről évre. Azt, amelyikre éppen szerződése van.

Ami engem illet, nem lett egyetlen ilyen cégem vadnyugati éveim alatt. Minden kocsimat magam vettem. Használtam. Most látom, hogy alig volt új gépkocsim fél évszázad alatt.

Igaz, hogy még így is több, mint a fiatal farkasoknak. Mert az én szerzeményeim csak a legritkább esetben működtek egy egész éven át. Ha szerencsém volt, egy nyáron át táncoltak, mint a moziban. Viszont nem unatkozott bennük az ember. Volt közöttük kimustrált taxi, apró olasz és dögnagy amerikai, ami a megszállók után maradt. Az egyik sebességváltós, a másik automata. Az egyiknek gombnyomásra nyílt a teteje, a másiké pedig már beszakadt.

Az évről évre kiutalt gépcsodákra idővel nem is emlékszik az ember. Nekem viszont - és ez most itt a lényeg - minden tragacsomról eszembe jut valami. Egy poros bárszekrény vagy egy néma magnetofon. Nekem ilyen alkalmi csodákból állt az életem.

Átmeneti kapcsolatok, nők, munkahelyek! Ideiglenes házak és hazák. Botcsinálta barátok, alkalom szülte gyerekek. Miért pont a limuzinom lett volna végleges?

*

A dolgokat az elején szokás kezdeni. Végük úgy sincs, nem az én reszortom befejezni a történeteket. Úgyhogy itt most Karika úrról, az óbudai gépkocsiszerelőről kell szót ejtenem. Karika Pistáról, aki a Szabadságharcos Szövetségben vezetni tanított. Autója ugyan nem volt se neki, se nekem, de hát mire jó a veterán szabadságharcosok kocsija!

Tizennyolc éves voltam, autóbusz-kalauz. Arról álmodoztam, hogy szögre akasztom a lyukasztót, és ha törik, ha szakad, sofőr leszek. Ehhez kellett Karika Pista, Óbuda és az Autóbuszüzem.

Azután, mit ad isten! - másképp alakult a dolog. A jogosítványomat Dijonban szereztem, azon a napon, amikor az első, francia fiam született. És még aznap kifizettem az első gépkocsimat. Egy 1935-ös Topollinót, amit feleségem Tototte- nak nevezett el, így franciásan „e"-vel a végén, ha leírom.

99