Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Vári Attila: Szomorú hold
dolatait kitöltő napjai után a társtalanoknak a mások kapcsolatait feldúlni akarásáig. Hurkos botjával, amelynek végére kis kosarat szerelt, hogy elérhesse a tetőre hajló cseresznyét, körtét, olyan dühvei kezdte tépdesni az ágakat, mintha orkán csapott volna le a Wachter-ház tetejére, s csak Frabábi könyörgése vetett véget a csendálarc elleni önleleplező tombolásnak.- Azt akarod, hogy tömlöcbe dugjanak? - kérdezte szemrehányóan, fejét éppen csak feldugva a padláson szétterített szénából. Belső démonjaival vívta azt a harcot, amelynek maradandó külső sebei is voltak. Leverte a vadméhek lépsejtjeit, s bár nem akarattal, de szétrombolta tombolása közben a menyétcsalád fészkét, amely olyan volt, mintha a fölösleges emlékek enciklopédiája lenne. A jól kipárnázott fészek anyagába szétrágott szépírásfüzet maradványát éppen úgy megtalálta az ember, mint régi szvetterek gyapjúszálait, s énekesmadarak színes tollai mellett a ruhaszárító kötél végéből lerágott darabot. Már esteledett, amire lecsillapodott, s magába roskadva ült a párnákból, paplanokból, derékaljakból és matracokból kialakított kuckója romjain, amikor meglátta a fészkét kereső menyétet. A kis állat, mint aki nem akar hinni a szemének, bele-beleszimatolt a levegőbe, s egyre nagyobb köröket írva le, kereste a fészek maradványait, s Frieder úgy látta, hogy minden egyes darab megtalálása után szemrehányóan néz rá, mintha azt kérdezte volna: „ez mire volt jó?" Másnap kezdte azt a házacskát építeni, amiben aztán hosszú szelídítő munkájának köszönhetően végleges otthont nyertek menyétek nemzedékei, s amely méretei miatt átrendezte később a terepasztal, a falu makettjének léptékét is. Ha valaki szimbólumot keresett volna a terepasztal és a menyétház elhelyezése, nagysága s a padláson betöltött szerepe között, könnyen találhatott volna érveket arra, hogy Frieder tudatalattija rávetítette erre a mikrokozmoszra a külvilághoz való viszonyát. A Lotte-ház, ahogy később magában emlegette, természetesen nagyobb volt, mint a makett temploma, s az állatok nemzedékei úgy sétáltak végig a várfalon, a házak között kihagyott úttesten, mintha ők lennének a valódi lakók. A menyét, de nem az egyetlen Menyét, hanem nemzedékeik, ugyanúgy viselkedtek, mint a jöttment házfoglalók. Friedernek látnia kellett, hogy még föl sem falták teljesen a fészkükből kiszedett fecskefiókákat, a tetőn levadászott galambokat, már hozták a következőt. Húsos szárnyrészeket, szétrágható ízületek maradványait hordta ki a házacskából a menyétmama, s valójában csak annyi különbség volt a falut bitorló siserehad s a menyétek között, hogy ezek legalább tisztán tartották környezetüket. A dühkitörés napja után megváltozott Frieder és Frabábi viszonya. Az asszony, aki a padlástűz után, amikor beszüntették a kéménytelefont, gyakran ült le a legfelső lépcsőfokra, hogy a napi események néhány szavas beszámolója után, az emlékezésbe temetkezve, árnyalja régmúlt történések elrajzolt képét, s hogy, olykor vitázva, pontosítsa a Wáchter-házban hajdan elhangzott mondatokat, már nem szívesen lépett a padlásra. 40
