Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 6. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR - „ami a székely nyomorúságot illeti”: Markó Bélával beszélget Kőrössi P. József

„ami a székely nyomorúságot illeti"

Markó Bélával beszélget Kőrössi P. József- Háromszék számos történelmi, irodalmi, kulturális nevezetességgel, hírességgel ajándékozta meg a magyarságot. Faluról falura járva sorsfordító magyarok szülőhelyével és a magyar történelem, kultúrtörténet jeles helyszíneivel találkozik az ember. Apáczai Csere János, Bölöni Farkas Sándor, Gábor Áron, Mikó Imre, Mikes Kelemen, Körösi Csorna Sándor, Benedek Elek mellé még számosán sorolhatók. Nem csak emléktáblákkal, felújított templomokkal, szobrokkal, emlékhelyekkel találkozik a kíváncsiskodó, hanem lelkiismeretes, hagyománygondozó férfiakkal, asszonyokkal, akik nem csak lelkesen, hanem felkészülten mesélnek. Jár-e valami plusszal, ha ilyen gazdag környéken nő fel az ember? Esélyegyenlőség. Egy Szolnok melletti faluban felnövő gyermek például nem kapja meg azt, amit egy pesti. Színházra, mozira, könyvtárra, múzeumokra, mindennapi kulturális eseményekre gondolok. De kap valami mást, amit nem kap meg egy pesti gyerek. Példaképek és példaértékű események helyszínei mellett nőttél fel, ami terhet is jelenthet. Egy kézdivásárhelyi gyerek megkapja-e azt, amit egy marosvásárhelyi vagy egy kolozsvári, és ha nem, akkor mit kap helyette? Több-e a kevés, kevés-e a több?- Nincsen esélyegyenlőség, de törekedni kell rá. Székely János, akivel az Igaz Szó szerkesztőjeként majdnem másfél évtizedig egy szobában ültem, sokszor sóhajtozott arról, hogy tudjuk-e, mit jelent olasznak lenni. O ugyanis járt Olaszországban. Ezt azért hangsúlyozom, mert abban a rendszerben nem volt az útlevél az ember zsebében. Magyarországon már megjelentek azok a bizonyos ablakok az útlevélben, mi pedig még akkor is jó esetben kétévente utazhattunk. Nem Nyugatra, hanem a szocialista országokba. Beszélt arról, hogy mit jelent úgy felnőni, hogy ott vannak körülötted a több ezer éves épületek, falak, romok, az épületkövek. Egy kultúrának a tapintható nyomai. Hogy másképpen alakítja az embert? Van ebben is igazság, a szemléletünk biztosan különbözik.

Errefelé úgy szokás, hogy rendszerváltás után mindig, mindent földig rombolnak, elviszik a szobrokat, újakat hoznak a helyükre. Ráadásul ebben a térségben ezt még az is súlyosbítja, hogy nemcsak rendszerváltások voltak, hanem impériumok is megváltoztak. Magyar szobor, román szobor, magyar műemlékek, román műemlékek. Nehéz ilyen körülmények között ezeresztendős emlékekről beszélni.

Székelyföldön belül hagyományőrző régiónak én mindig a csíkit éreztem, Csíkszeredát, Csíkot, Alcsíkot, Felcsíkot, valamennyire Gyergyót, valamennyire még Udvarhelyet, de nem a várost. Ehhez képest Háromszék volt a polgárosultabb régió. A népi hagyományhoz engem nem kötött nagyon szorosan a gyerekkorom. A háromszéki falvakban már az én gyerekkoromban sem jártak az idős férfiemberek székelyharisnyában. Később láttam, hogy Csíkban előfordult. Valamennyire befolyásolt a falu világa, de legyek őszinte, az egy vakációs világ volt, a többi pedig iskolai program. Elvittek Körösi Csorna Sándor szülőfalujába, majd Kisbaconba. Meghalt a tanító néni, Kisbaconban temették, első osztályos gyerekként én olvastam fel a nekrológot. Iskolai feladat volt, az első nyilvános szereplésem. Azt hiszem, részben én írtam, részben édesanyámék. Mai szemléletünkkel nem hiszem,

Részlet A magyar kártya című, az Ünnepi könyvhétre megjelenő beszélgető könyvből (A Szerk.)

64