Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 1. szám - Dávid Gyula: Az Erdélyi Helikon a negyvenes években

Az 1940 őszével beköszöntő szellemiséget pedig summásan így minősíti: „Amikor a jelszó növényzete benövi a szót, az újságot és a könyvet, s buján tenyészik a virágok fölött."

A következő számban még mindig van a szeptemberi ünnep eseményeihez kapcsolódó anyag: az 1941. évi első számban Gál István összeállításában terjedelmes magyar sajtószemlét közöl, A visszatért Erdély a magyar folyóiratirodalomban címmel. „Alig pár hét alatt több mint huszonötezer cikk jelent meg a magyar sajtóban Erdélyről" - tudjuk meg a szorgalmas szemleírótól ebből próbál ízelítőt adni, kiemelve természetesen a legfontosabbakat. Csak néhányból idézek: Teleki Pál írja a Hídban: „A három nemzet, négy nemzetiség és öt vallás hazájában ma sem kereshetik és nem is keresik az ellentéteket. Ez az egyensúlyérzék, történelmi érzék, józanság érzéke, melyet a történelmi sors magyaráz..." És: „...aki ma Erdélybe megy, láthatja, hogy mennyire maradandó, mennyire immanens tulajdonsága ez az egyensúlyérzék az erdélyi léleknek általában. Az erdélyi lelkiség /.../ ezzel az egyensúlyérzékével óriási társadalmi és politikai érték, amely ma hozzánk viszatért. Ezt a nemzeti értéket fel kell ismerni és meg kell becsülni." (1941/1. 65.) A Magyar Elet Németh László töprengését közli. „Az erdélyi eszméből - írja többek között - akkora boltozatot kell az egész magyarság fölé raknunk, hogy a visszatért nép képességeire ocsúdjon alatta, s mint fajtánk törzse lássa el hivatását." Majd a jövőn töprengve így folytatja: „Hány megoldást gondoltunk végig, s mindnek volt fogyatkozása. A legreflexszerűbb az volt, amit a politikusok szentistváni gondolatnak, a szavalókarok pedig »mindent visszá«-nak mondanak. De lehet-e hárommillió ember egy másik, vele egynyelvű ország határán más, mint hazaáruló? Elbír-e a magyarság ennyi belső ellenséget, vagy ami még rosszabb, renegátot?" (Erdély ünnepére. I. h. 69-70.) S minta erre felelne Tamási Áron, aki a Hídban, Erdély magyarországi barátaihoz címezve írását, arra figyelmeztet: „Erdélyben a magyarságé a lelki és állami impérium. De /.../ Erdély fölött a magyar impérium azon múlik, hogy magunkkal törődjünk, s ne másokat szorongassunk. Nekünk kell minőségben odáig nőnünk és mennyiségben odáig szaporodnunk, hogy a történelmi pernek egyszer és örökre vége legyen." (i. h. 65.)

Az 1940. októberi szám vezető cikkében megfogalmazott program szerint a folyóiratban a továbbiakban a szerkesztők figyelmének középpontjába kerül a dél-erdélyi magyar írás. Találkozunk benne Kacsó Sándor, Méliusz József, Szemlér Ferenc, Vita Zsigmond írásaival (versekkel, prózával, tanulmánnyal, kritikával). Vita Zsigmond Szombati-Szabó István emlékét idézi, szemlecikk jelenik meg Domokos Pál Péternek A moldvai magyarság című könyvéről, Szabó István tollából, s kritika Kacsó Sándornak az Erdélyi Szépmíves Céh által kiadott Lélekvesztőn című regényéről, Parajdi Incze Lajostól. Később átfogó tanulmányt közöl az Erdélyi Helikon Virágh Miklós tollából, Délerdély magyar irodalma címmel (1943/6. 366-369.), s szemlecikket az 1943-ban megjelent Romániai magyar írók antológiájáról Lőrincz László tollából (1944/5. 304-306.).

A magyar-román szellemi kapcsolatok viszonylatában - sőt azokon is túlmenően - idéztük már Teleki Pál szavait a „három nemzet, négy nemzetiség, öt vallás" Erdélyéről. E tekintetben a kezdet még ígéretesnek tűnik, hiszen román szellemi horizontról eddig rendszeresen tudósító Szabó Istvánnak az 1940. évi novemberi számban is ott van a román sajtószemléje. A Visszatekintés a román folyóiratirodalomra című szemlecikk (i. h. 700-706.) a bevezetőben visszaidézi az elmúlt éveket, amelyekben rovatának egyik célja az volt, hogy „a román szellemi életről, mozgalmairól tájékoztassa azokat is, akik nem ismerik a román nyelvet, vagy más okból nem juthatnak ehhez a tájékozódáshoz”, a másik pedig, „hogy számon tartsa azokat a román megnyilatkozásokat, melyek tekintet nélkül a hang minéműségére, a magyar szellemi, irodalmi és művészi élettel, annak különféle jelenségeivel foglalkoztak." (i. h. 700.), majd ezt írja: „Felső-Erdélynek visszatérése az anyaországhoz nem csak hitünk, de friss tapasztalatunk szerint is, egyre parancsolóbban mutatja annak szükségét, hogy szabadon és magyar szemszögből tisztázzunk minden olyan erdélyi, s általában magyar viszonylatot, melynek a románsággal valamilyen összefüggése van." (i. h. 700-701.) Ezek után sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a folyóirat követ65