Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 6. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR - Pintér Lajos: Négy bagatell
Forrás-est volt Pesten, a helyre már nem emlékszem, csak arra, hogy szép számú közönség volt, s a közönség soraiban ott ült Kovács Pista is, az akkor fiatal költő. Ülhetett volna a pulpituson is, hiszen akkoriban a Forrás vendégszerkesztője- ként nálunk is dolgozott. Hatvani Dani, a főszerkesztő éppen szólásra emelkedett volna, hogy az estet elindítsa, de Kovács Pista hirtelen felugrott a közönség soraiból, és előresietett. Mielőtt Dani szólni tudott volna, Pista emelkedett szólásra. Elővett táskájából egy üveg whiskyt, letette az ünnepi asztalra, és azt mondta: Ezt az üveg whiskyt pedig Jékely Zoltán küldi, szeretete jeléül, a Forrás szerkesztőségének. Szó, ami szó: az estet követő otthoni értekezleten megittuk, és azóta is, ha Jékely-verset olvasok, vagy előveszem a költő öregkori prózáját, a számban érzek egy ízt, egy zamatot: az egy korty Jékely-whisky aromáját. 3. Én már nem tudom, Vigh Tamással mikor is ismerkedtem meg. Nem tudom, olyan mintha időtlen idők óta ismertem volna, örök atyai barát. így vagyok Reich Károllyal, Kormossal, Schéner Mihállyal és másokkal is. Kormossal, Reichhel tudom, hogy ismerkedtünk meg, Schénert sem tudnám megmondani. Önzetlen, rokoni barátaim voltak, jobban szerettem őket, mint egy szegről-végről rokont. És ami fordítva is igaz: ők is jobban szerettek, mint egyikmásik rokon. Vigh Tamás a kecskeméti Katona József-szobor szobrásza, mi így ismerjük. Modern szobrász, és ez nagyon fontos. Az ő Katona József-szobra már ötven éve készült, de még mindig korszerű, élő, eleven. Tehetségtelen kortársai szobrai pedig már megszületésük pillanatában lehetnek holtak. Vigh Tamásról a sok közül most két emlékemet hadd mondom el. Városmajor utcai lakásában többször meglátogattam. Tudtam, hogy Nagy Lászlóval elválaszthatatlan barátok voltak, így többször szóba került köztünk a költő. Egyszer Tamás elővett egy féltve őrzött kincsét. Hozta a bicebóca Nagy László botját. Amire jártában támaszkodott. Azt hiszem, maga faragta meggyfa bot volt, hibátlan állású. A költőtől kapta, vagy megörökölte, már nem is tudom. Egyszer Tamás üzent, hogy menjek el hozzá, vagy küldjék valakit magam helyett, egy nekem bizonyára kedves ajándékkal gondol rám. Belém villant: nekem adja Nagy László botját. De nem, egyik barátom ugrott fel hozzá, ő pedig egy kis Arany János-szob- rocskát küldött, öklömnyi bronzot. Más alkalommal pedig kecskeméti vendégek voltak nála. Kérdezte tőlük, hogy ismerik-e Pintér Lajost? Igen, igen. Mit gondolnak, József Attila-díjas-e? Nem tudták. Vigh Tamás csinálta az esedékes József Attila-díj érméjét, volt neki otthon belőle. Kitüntetem József Attila-díjjal - mondta. Elviszitek neki az érmét? Elhozták, persze. 4
