Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 5. szám - A 90 ÉVES TÓTH ISTVÁN KÖSZÖNTÉSE - Demény Péter: Egy dráma ráncai
kumi figurát, aki olyan tartásos méltósággal vonul előttünk, hogy nem is értjük, hogyan ragadtathatja el magát annyira, hogy gyilkossá váljon. A méltóság talán felemelő, de a színházban nagyon kevesen vágynak ilyesmire - a színház az a hely, ahol a legtöbben arra vágyunk, érintsenek meg bennünket, tegyenek érzékelhetővé valamit, legyen közünk valamihez, ami a szöveg révén érkezik hozzánk, de mélyebbről, mint maga a szöveg. Atmoszféra - mondta Németh László a Bánk bánról azon a kecskeméti felolvasáson, s hogy ezt az atmoszférát csak magyarok érthetik igazán. Számomra úgy tűnik, régóta nem történtjelentős kísérlet, régóta nem született érvényes rendezői javaslat, amelynek köszönhetően valóban megérthettük volna ezt a balsors üldözte darabot; inkább olyan értelmezések fogalmazódtak meg, amelyek a könnyebbik utat választották: amit „elsőre" gondolunk, ahogy elsőre látjuk a szereplőket és a problematikát. így vált a dráma nem örökké, hanem hétköznapivá a nádasi értelemben: abban, amely nem hatol a felület mögé és alá. VII. Végezetül, és némileg ellentmondva önmagámnak: a Bánk bánon éppúgy „keresztülzúg a szenvedély alvilági és véres folyója", mint ahogy Szerb Antal szerint Racine darabjain. Meg nem értettsége annál tragikusabb, mert ő maga nagyon is jól értette, amit írt, elénk tette a megfejtést. Mindannyian emlékszünk még keserű soraira: „Midőn én egy erkölcstelenséget utáló Feliciánust indulatjának illő polcára viszek, midőn egy Bánk bánt megölt becsületének omladékira felállítok, hogyan szedhessem én kiszabott kőtára fájdalmimat? Én vagyok Bánk, én vagyok Felicián, miképp lehessek én csak tűrhető mértékben is az, ha minden harmadik felkiáltásnál e gondolat, hogy író vagyok, kiver énemből?" Korunk, aligha kell ezt bizonygatni, olyan emberek kora, akiket valami, tán a világ, „kiver énjükből". S egy ideális Bánk bán felé induló kísérletet olyannak képzelek el, amelyben a színészek mindenekelőtt, még a féltékenység, a lázadás, a nyomor előtt ezt a tárgyát kereső, féktelen indulatot érzékeltetik. Nem a hadonászásra, a szinte hisztérikus gesztusokra gondolok itt; éppen nem. Hanem arra, hogy minden alak olyan félelmetesen, olyan fogcsikorgatva legyen fegyelmezett, hogy azt érezzem, bármelyik pillanatban kirobbanhat, és valami jóvátehetetlent cselekedhet. Ha ez legalább valamilyen mértékben sikerülne, néhány év alatt elkészülhetne egy igazi Bánk. És akkor az elkomorodott Katona Józsi arcán talán kisimulnának a ráncok. 91
