Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 5. szám - A 90 ÉVES TÓTH ISTVÁN KÖSZÖNTÉSE - Rigó Róbert: „Ilyen az élet” – Tóth István fotóművész nézőpontjából

tott. Bementem hozzá, elmondtam nemes szándékomat. Czóbel nagyon szívélyes volt, felmentünk a műtermébe. Az udvaron ki volt dobva egy rozoga szék, azt megfogtam, és vittem magammal. Meg is kérdezte, hogy miért hozom a széket. A műteremben erre ültettem, és így fényképeztem le. Az volt a következő kérdése, hogy a Barcsayt lefényké­peztem-e már? Erre elmondtam a történetet, az igazat, hogy itt voltam nála, de a házve­zetőnő azt mondta, hogy kórházban van. Igen, igen - mondta -, untam már a sántikálást. Mert sánta volt. Czóbel 90 évesen befeküdt a kórházba, 20 kg-os súllyal húzatta a lábát, hogy ne sántikáljon. Megkérdezte tőlem is: „Ugye hogy most jobban járok?" Mondtam neki, hogy persze. Bár azt nem tudtam, hogy járt azelőtt. Azt kérte, hogy mutassam meg a Barcsayról készült felvételemet, de az nem volt nálam. A portrék készítése során az volt a rendszer nálam, hogy 30 felvételt készitettem minden modellről. Egy sorozat arckép, egy a műhelyben és egy a művész otthonában. Tehát minden művész esetében ezt a hár­mas témát csináltam meg. Amikor vittem nekik megmutatni a 30 képet, gyakran előtte kiválasztottam magamnak ötöt - amiket a legjobbnak tartottam -, és hátul megjelöltem azokat. Minden modelltől megkérdeztem, hogy melyik képpel ért egyet, melyik állítható ki. így volt ez Barcsaynál is, vele is megbeszéltük, hogy melyik tetszik neki a legjobban, melyik a legjobb kompozíció, a világítás stb. Barcsay kiválasztotta az „Egy pohár víz"-et. Ez be is volt jelölve, nekem is ez tetszett a legjobban. Barcsayról ez a kép bejárta a vilá­got. Czóbelhez is visszamentem a képekkel, és mindjárt megkérdezte, hogy a Barcsayról készült képeket hoztam-e magammal. Nem vittem, mert nem szoktam mutogatni a másokról készült képeket. Később megtörtént, hogy Szingapúrban aranyérmet nyertem a Barcsayról készült képpel, és vittem Szentendrére a Barcsaynak egy 30x40-es nagyítást. Láttam, hogy Czóbel ismét kint van a kertben. Gondoltam, hogy most bemegyek hozzá és megmutatom a Barcsayról készült képet. Azt mondta: „Ez igen, ez Barcsay úr!" Erre azt mondta nekem: „Tudod mit, gyere hozzám is, és csinálj rólam is ilyen képeket!" Én ezzel úgy voltam, hogy Czóbel sosem lesz Barcsay, és fordítva sem. Barcsay egy elegáns úriember, mindig öltönyben, nyakkendőben volt. Ezután kéthetente kellett mennem Czóbelhez Budapestre fényképezni, minden badarságot kitalált, hogy lefotózzam. Czóbel nagyon jó barátságban volt Pablo Picassóval, minden évben három hónapot nála nyaralt. Picassónak volt egy magyar fotográfusa, Brassay, aki bizarr képeket készített Picassóról, például meztelen felsőtesttel dekánerrel a fején. Mikor Czóbel ezt meglátta, fejébe vette, hogy túltesz Picassón, ezért azt mondta, hogy ha legközelebb megyek hozzá fotografálni, akkor a fürdőkádban csinálok majd róla képeket. Mondtam neki, hogy igen, Béla bácsi, felveszed az úszónadrágod és megyünk a kádba. Sajnos erre már nem került sor, mert meghalt. Sokat fényképeztem Czóbelt, az egyik alkalommal a gyönyörű szép lánya volt otthon Svájcból. Azt nagyon sajnálom, hogy őt nem fényképeztem le, álomszép nő volt.- A legnevesebb írókról is készítettél portrékat. Ezeket később készítetted, vagy párhuzamosan a képzőművészekkel ?- A művészekkel kapcsolatosan sok problémám volt. Mint mondtam, azt terveztem, hogy egy napot töltök a művészekkel a lakásukban, és közben elkészítem a fényképeket. Ezt nem lehetett megcsinálni, egyrészt nekem sem volt ennyi időm, másrészt a modelleket sem lehetett ennyire igénybe venni. Szerencsére jó meglátásaim voltak, így tíz perc beszél­getés nekem elég volt ahhoz, hogy tudjam, milyen képet fogok a modellről készíteni. Mikor Frank Frigyeshez mentem, ki volt írva az ajtajára, hogy: Erősen kopogjon! Dörömböltem, csöngettem, de semmi jel nem érkezett, később további zörgetésre nagy nehezen beengedett. Elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy már 80 éves. Mondtam neki, hogy „én is szeretnék annyi lenni". Erre kijelentette, hogy „ne kívánja"! Elmondta, hogy éppen az öngyilkosság gondolatával foglalkozik. Zúgott a füle, a gyógyszerek nem hasz­63

Next

/
Oldalképek
Tartalom