Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 5. szám - Lénárt András: „Kiszabadulva” – 56-os diákok nyugati kalandozásai az ötvenes-hatvanas évek fordulóján

megtanultam a velencei sikátorokba kiismerni magam, és erre roppant büszke voltam, hogy nem tévedek el Velencében. Közben volt... egy nyáron át Svédországban dolgoztam. Egy nyáron át Németországban dolgoztam egy... csempegyárban..., a futószalag mellett. És abból a pénzből, meg amit mellette... mit tudom én, villanyt szereltem, meg sofőr vol­tam. Tehát a bécsi vásárpiacon, a Naschmarkton, ami a nagy és kis zöldségpiaca Bécsnek, ott volt akkoriban a nagypiac is, a nagy vásárpiac, tehát a nagykereskedői piac. Ott dolgoz­tam mint teherautósofőr. És mit tudom én, nyomdának a villanyszerelését csináltam, meg szóval... mindenféle ilyen dolog. Svédországból azért jöttem vissza, mert a Diákszövetség visszahívott azzal, hogy... a forradalom ötödik évfordulóján volt egy Zutshi nevű indiai diák, aki a... az erőszakmentes mozgalomnak a propagálójaként szervezte meg a magyar forradalomra való emlékezést. És egy ilyen békemenetet tervezett, békemenetet szerve­zett, ami a Duna mentén végigjött, gyalog, néhány ember táblákkal, le, egészen Andauig, és ennek a csoportnak voltam, részben a csoportot kísérő csoportnak a sofőrje, részben én is meneteltem a csoporttal egy ideig, szakaszokban. Ez is egy aránylag nagy feltűnést keltő akció volt itt, ugye. Rádió, tévé, újságok foglalkoztak velünk és a Zutshival.25 A fenti részletből kirajzolódnak a húszas éveibe érkező Tibor koordinátái. Azzal a biz­tos tudattal járt egyetemre, hogy nem fogja befejezni, és nem is fog dolgozni a területen, a vizsgaidőszakban inkább lemegy a kellemes Olaszországba csavarogni és tapasztalatot szerezni. A velencei sikátorok kiismerése alkalmas volt jópofa hobbinak, de a jövő elterve- zésében vajmi kevés szerepe lehetett. Addig is maradt a testet s lelket nemesítő cserkészet és a nyílt politikai színvallás, a forradalom emlékének ápolása. A három dolog a felidézés menetében is állandóan egymásba ér, érdekes, hogy nem az utazás előtt, hanem a normális kerékvágásba kerülésre utaló, komolyan vett tanulásra vonatkozott az „akkor már nagyon bizsergett a lábam, hogy valamit azért kell csinálni". Megszokhattuk, hogy a diákok első külföldi útjait nem a költekezés jellemezte, Tibor szegénysége viszont mintha a többiekén is túltett volna. Nem véletlen, hogy éppen a dél­itáliai, szicíliai vidék elmaradottsága kapcsán jutott eszébe akkori szűkös anyagi helyzete. Szicíliában aludtam a narancsligetbe', és ettem narancsot, mert nem volt másra pén­zem. [nevet] Kenyéren és narancson éltem. És Bariban, a Bari Ijfúsági szálló... ilyen Jugendherbergbe aludtam, és a lila akác belógott a az ablakon. Én voltam az egyedüli, aki ott voltam húsvétkor, mert az különben ott még ugye teljesen téli időszaknak szá­mít, és Parletta mellett elmentem, autóstoppal csináltam persze mindezt. Elmentem, az autóstopposom az kivitt, Parletta mellett egy salinába, tehát egy só, sókitermelő helyre, Santa-Margherita, Szent Margaritának hívják a helységet. Oda vissza akarok még egyszer menni megnézni, hogy még mindig megvan-e az. Az egy igazi abszolút, abszolút... álmos, délolasz falu volt. Olyan, amilyen... az olasz... realista filmekben van. És ugye Nincs béke az olajfák alatt, meg ezek a nem tudom... ismeri ezt a [utcáról behallatszik a dudaszó] Szóval ez a... úgy nézett ki az a vidék, mint ahogy ott ábrázolták az elnyomott olasz... vidéki proletariátusnak a helyzetét. Úgy is néztek rám a gyerekek, meg mindenki, ugye, mint ahogy Afrikában a fehér emberre néznek. Szóval ott idegen nem járt még, vagy nem tudom, hogy mikor előttem, utoljára. Szóval ott az egy teljesen... s át a hegyeken, csavarogtam, az Appennineken át... jártam. Szicíliába lementem, át Villa San Giovanniba, illetőleg Messinába Villa San Giovanniból. Szóval, néztem a világot. Az nekem fontos volt, hogy lássak, és...és... valahol kitöltött és kielégített, hogy igen, én csavargók, és nem, nem 25 Tapeshwar Nath Zutshi, az NSZK-ban élő indiai diák 1958-61 között Münchentől Andauig tartó békemenetet/zarándoklatot szervezett. „Az 1956-os szabadságharc október 23-án kezdődött és november 4-én végződött. E 12 nap emlékére a magyar határon sátrakban fogunk éjjel-nappal éhség- sztrájkot folytatni a vasfüggönyön túl élő testvéreink emlékére." (Deák 2007: 148.) 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom