Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 5. szám - Lénárt András: „Kiszabadulva” – 56-os diákok nyugati kalandozásai az ötvenes-hatvanas évek fordulóján
szervezett saját diákjai számára. Az élet megismeréséhez természetes és kiváló eszköznek tartja az utazást, ami már önmagában figyelemre méltó apróságokat rejt - lásd WC-k és kávétálalás. József nem beszélt a bezárt világból való kitörésről, az elfojtott szabadságvágy kiéléséről. A történetek akár egy nemzetközi (kommunista) ifjúsági építőtáborban is játszódhattak volna, igaz, ott a fiatalok a svéd munkabérek töredékét keresték meg. Tibor - Az ifjúkorból a felnőttkorba „csavarogva" Tibor három évet járt ausztriai gimnáziumokba. Nála mintha az átlagosnál nagyobb jelentősége lenne az utolsó iskolaváltásnak. A kammeri és az iselsbergi élményeket éppen az utazással töltött 1958-as nyár választja el. A nyári programot tekintve két választása volt: vagy ideiglenesen a bécsi/schwechati lágerbe költözik, vagy az egyik társával annak Salzburg mellett élő rokonaihoz megy. Tibor ez utóbbi mellett döntött. Nem az egész nyarat töltötte az ismerősöknél, hanem autóstoppal bejárta Ausztriát. '58 nyarán, tehát mondom itt, ennél a barátomnál töltöttem néhány hetet, és utána elmentem Kammerba. Kammerba dolgoztam, visszamentem az iskolát megnézni, a nosztalgia, ugye? Ott dolgoztam néhány napot, kőművesek mellett culágemek, és az iskolába mentem be aludni, mert az egyik ablak az be volt törve, és ott be lehetett mászni. Egész különös érzés volt egy olyan épületben aludni, ahol azelőtt, hát 150 ember állandó zsibon- gása hallatszott, és most tök csönd. Teljesen egyedül, kicsit kísérteties szinten volt. Na és akkor autóstoppal körbejártam Ausztriát. Tibor rendhagyó utazása egykori alma materébe kicsit kilóg a sorból. Interjúpartnereim többsége megemlítette, hogy évek-évtizedek elteltével felkereste a kis falut, amelyben az iskola állt, de ilyen korai, majdhogynem azonnali visszatérésről más nem beszélt. Vajon mi késztette Tibort erre az útra, miért akarta megtapasztalni a kongó épület kísérteties csöndjét, miért volt szüksége nosztalgiázásra? A válasz szép fokozatosan bontakozott ki. Tibor történeteiben az önmeghatározás többször hangsúlyozott motívuma a csavargóiét. A gimnáziumi harmadik és negyedik osztály között bejárta Ausztriát, majd az egyetemi évek alatt Olaszországot. Az 1958. nyári ausztriai „körutazás" egyébként sajátos terv szerint haladt, a fix pontok a még működő menekülttáborok voltak, ahol Tibor kis időre mindig meghúzhatta magát. Maga a táj az lenyűgöző volt. Hogy mondjam, az életforma... én... az emberekkel, vagy az osztrák életformával akkor én nem kerültem igazán kapcsolatba. Én akkor vagabund voltam, egy csavargó, aki járt, és az emberek roppant szeretettel fogadtak. Mindenki meghívott mindig az autóstopposok ebédelni, vagy mi tudom én... egy italra, mert „szegény magyar menekült!", és hát... honnan jön és mit tudom én... És ezt mind... tulajdonképpen mindig engem mesél- tettek, és azt, hogy ő hogy él, vagy ők hogy élnek, azt én nem láttam. És ahová én bementem, az általába' valamilyen menekülttábor volt. Volt a siezenheimi lágerban. Akkoriban a lágerek éppen utolsókat rúgták. Még volt, ahol volt, volt ahol már fölszámolás körül volt, '58 nyara volt. '58 őszén azt hiszem, akkor csukták be az utolsó lágerokat valahogy. Tehát ott, abban a kis faluban is..., ahol a barátoméknál, ahol fönt laktunk, mi tulajdonképpen jártuk a hegyeket és nem a faluban voltunk. A faluközösséggel nem érintkeztünk, és azonkívül - mint mondtam - ... az édesanyja osztrák, a mostohaapja meg német volt, tehát abban a kis hegyi osztrák faluban mind a ketten idegenek voltak. Úgyhogy nekik se volt a faluhoz igazán közük. Ilyen értelemben. Egyedüli dolog az volt, hogy mind a ketten kaptunk 10-10 groschnit, amikor a misére mentünk a templomba, mert arra azért... izé volt, hogy a gyereke meg a vendéggyerek, ha jön a perselyezés, tegyen valamit a perselybe. Mert hát különben a falu megszólta volna. De így, ezenkívül, nem... igazán nem... nincsenek benyomásaim az osztrákokról, vagy 47
