Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 4. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÉKELY ZOLTÁN - Fried István: Bolyongás egy/a labirintusban

Az alábbiakban néhány példát hoznék arra, hogy a jelentéktelennek tetsző adatokból miféle következtetés(?), eszmetörténeti fejtegetésre buzdító üzenetj?), a kulturalitásra vonatkozó tétel(?) olvasható ki. Egészen (apró?) adalék: a joggal nemzeti ünnepként megtervezett, Smetana nemzeti operájával, a Libuséval megnyitott prágai Nemzeti Színház első előadásán jelen volt Rudolf trónörökös, méghozzá nem magánszemélyként, hanem a magát cseh királyként meg nem koronáztató uralkodó, I. Ferenc József képviseletében. Akár kákániainak nevezhető a szituáció, a cseh kultúrát, művészetet emancipálni meghirdetett gesztushoz az az uralkodó járult hozzá, aki viszont a magyar és osztrák politika sugallatára nem volt hajlandó elfogadni a cseh koronát. Ugyanis a legfelső magyar és osztrák „körök" a trializmus megvalósulásától rettegtek, a magyarok a szlovákok lakta területek önállósulásától tartottak, az osztrákok egy más értelemben vett cseh túlsúlytól. Az opera bemutatója ugyan szorosabb értelemben egy kulturális cselekvést emelt nemzeti akcióvá, ennek üzenete nem pusztán kulturális jellegű volt, különösen, ha figyelembe vesszük a cseh őstörténeti tematikát, a független cseh történet deklarálását, a nemzet atyjának, Frantisek Palackynak történetírásából és a Zöldhelyi-kéziratból származó történet messzehangzóvá tételét. Ehhez Rudolf trónörökös asszisztált, nyilván jó arcot vágott mindehhez, a felszínen, protokolláris szinten elfedődtek az alapvető ellentétek: Rudolf főherceg nem politikai ünnepségre érkezett, hanem kulturálisra. Csakhogy ez a kulturális ünnepség mégis politikai volt, a cseh résztvevők ezt így fogták föl. Része a cseh mozgalomnak, amely Prágában létre akarta hozni a saját Nemzeti Színházat, a saját egyetemet. Ez az elkülönülési aktus egyben politikainak is nevezhető, annak minősülő terv része volt, s ha a szuverén cseh államiság (amely a csehek szerint 1867-ben a magyaroknak kijutott) kivívása egyelőre nem sikerült, a kulturális előkészület fokról fokra megvalósította a maga (messzeható) akcióival a politikai értelmű, államjogi szuverenitás előkészületeit. A Libuse (Libussa) szövege félreérthetetlenül üzent a nézőknek/hallgatóknak, Smetana zenéje ugyan beleilleszkedik a késő romantikus áramlatba (Smetanának egyébként Liszt Ferenc mellett Brahms volt támogatója, noha nemzetivé színezve); nem ez volt az első, nemzeti igénnyel készült operája, a régi cseh mondák közül kiemelt Dalibor már hirdette a cseh tematikának, operának (nemcsak) színpadképességét, (hanem) mozgósító erejét is.

A történet azonban más oldalról is megközelíthető, s ez csak részben erősíti a „nemzeti elbeszélés" alakzataiban formálódó művészeti elgondolást. Már a Dalibort is, miként a Libusét, Smetana a csehországi német költő. Joseph Wervzig librettójára komponálta. A librettót aztán németből fordították csehre. A kutatások szerint a Dalibor cseh szövegét zenésítette meg Smetana, míg a par excellence cseh nemzeti opera, a Libuse német szövege szolgált az opera zenéjének alapjául, az előadás azonban cseh nyelven szólalt meg. Csakhogy viszonylag kevesen tudták, s akik tudták, azok helyesnek érezték, a Libuse német nyelvű librettóját csak 1951-ben(!) publikálták.10 így a Libusét záró két sor, amely az opera emblematikus üzenetévé vált, s a dicső jövőt célozta meg, eredetileg németül szólt11, mintegy a német-cseh kétnyelvűség jegyében. Ennek eltagadása meglehetősen beszédes gesztusa a XIX. század végének, és jelzi, mely nyelvi-kulturális hagyomány tagadtatott meg. Tudniillik a cseh-német kultúraátszövődések fokozatosan rejtett történetként élték búvópatak-életüket, olykor olyan jelentéssel töltődtek föl, mintha a cseh- német „rivalizálás" öröktől fogva létezne, ezt sugallta Palacky a cseh történelem lényegét körvonalazgatva; s ennek mintegy párhuzamaként a német kapcsolatnak, hatásnak hol abszoluüzálása, hol lényegtelenné kicsinyítésének képzete formálta a nemzeti irodalom/

10 Antonín Mést’an: Das Libretto zu Bedfich Smetana Oper »Libussa« als literarisches Werk. In. Festschrift für Wilhelm Lettenbauer zum 75. Geburtstag. Hg. Antonín Mést’an, Eckhard Weiher unter Mitarbeit von Peter Drews, Heinz Miklas. Freiburg i. Br. 1982, 119-131.

11 „Mein theures Volk wird nicht vergeh'n / Aus Grabesnachten herrlich neuersteh’n." „Müj drahy cesky národ neskoná, / on pekla hrüzy slavné pfekond." A 10. sz. jegyzetben i. m.

77