Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 4. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÉKELY ZOLTÁN - Fried István: Bolyongás egy/a labirintusban

elbizonytalanodását, képtelenségét, a felesleges emberré válás lehetőségét. Valójában a „nemzeti" kategóriájába sorolódó individuum kizárólagosságot hirdető, az irodalomban romantizáltan küldetéses-profétikus szerepet vállaló „írástudó" nemegyszer csak leplezi megingott biztonságérzetét, kételyeit, nem annyira szerepével összefüggésben, mint inkább a szerep hatékonysága, talán jelentésessége miatt, a megváltandó nép/nemzet- egyéniség táborában(?) felhangzó vagy sejtetett elgondolásainak, érveinek, szemléletének megfontolhatósága ügyében. Ugyanaz a személyiség, nemegyszer önmagát is hitegetve, képzeli/képzelteti el, miszerint nem sérül meg, ha egyszerre két úr (a Rend s az izgatás/ izgatottság) szolgájaként is tevékenykedik; ha kirekesztő cselekvéssel csonkítja éppen azt a följebb említett nép/nemzetegyéniséget, amelyet az egyedül helyesnek hitt útra terelne, meggyőzné a „másik"-at „projektuma" kudarcos voltáról; s minthogy ez a fajta elképzelés ritkán jár sikerrel, az olykor fölösen szembeállított nézetek kiolthatják egymást, a szekértáborokra szakítottság eleve vereségre van ítélve, kiszolgáltatottá lesz az, aki sérelmi pózban önnön sorainak csak megerősítésére, kevésbé önvizsgálatra, „világok" kölcsönös felnyitására törekszik. Mintha Széchenyi István akadémiai beszédeit sem elhangzásukkor, sem azóta szinte senki nem hallgatta volna meg, a kortársak inkább támadták; és noha Széchenyiről sokat írtak, még többet idézték összefüggéseiből kiragadott mondatait, a jó szövegkiadások között ott lelhetjük legfontosabb munkáit, visszhangtalansága ma még bántóbb, mint bármikor. 1991-ben(!) jelentek meg külön kis kötetben azok az akadémiai beszédek4, amelyeket le kellett volna fordíttatni szlovákra és románra, szerbre és csehre (egyébként az 1842-es beszédre figyelemre méltóan reagáltak „nemzetiségeink": a kortárs szlovákok, szászok stb.)5, de hazai méltó befogadásuk elmaradt. Úgy hiszem, nem haszontalan, ha hosszabban idézek, már csak azért is, hogy a régió kultúráit következetesen bemutató munkálkodásnak „eszmetörténeti" hátterére figyelmeztessek. Amikor Széchenyi akadémiai beszédeire hivatkozom, a Mészölynél olvasható nemzeti-nemzetközi dichotómiára igyekszem rávilágítani, hogy e dichotómia keltette fölös indulatok hiábavalóságát érzékeltessem. A nemzeti-nemzetközi merev, mégis épp ezért indulatos szembeállítása a (nemzet)politikában is fölmérhetetlen károkat okozhat, kiváltképpen akkor, ha egyik jelölés sem több felületes megnyilatkozásnál, ha nélkülözi a jól látható körvonalat, nem szólva a tüzetesebb meghatározási kísérlet(ek) hiányáról. Széchenyi István azok közé tartozott, akik nemzeti „fejlesztői" tevékenységük közben sem feledkeztek meg arról, hogy a merőben érzelmi állásfoglalás nem helyettesítheti e téren sem a távlatos tervezés racionalitását; a kultúragyarapítás nem merülhet ki közvetlen-gyakorlati célok realizálásának akarásában, sokat idézett „kiművelt emberfő" ideája és ideálja az intézményépítésnek, a műveltség állandó fejlesztésének fáradságos munkáját igényli. S emellett aligha felejthető a szűkebb-tágabb kontextus: a magyarsággal együtt élt-élő és a szomszédos népekkel/ nemzetekkel való megegyezés, kiegyenlítődés, a kulturális közeledés/közelítés bizonyára megértést, de legalábbis rokonszenvet érdemlő szándéka.

„Csakhogy a hazaszeretetnek bármily áradozó léte - ne csaljuk e körül magunkat - soha nemcsak a magasbra nem emelt eddigelé egy népet is, de ilyesnek még csak megmentésére sem volt elégséges, ha vakszerelemre, elbízottságra s ebből okvetlen eredő mások iránti türelmetlenségre fajult. Mert ez esetben, valamint a tűz, mely legnagyobb áldásaink egyike, vajmi könnyen válhatik átokká, szintúgy szülhet a hazaszeretet szent érzelme is, ha bölcsesség nem vezérli azt, határtalanul több rosszat, mint következtetne jót."

4 Széchenyi István: Akadémiai beszédek. Utószó: Kosáry Domokos. Budapest 1991. Az innen vett idézeteket a továbbiakban külön nem hivatkozom.

5 Vö. részletesebben tőlem: Széchenyi István és a nemzetiségi kérdés. In. Uő: Egy irodalmi régió ábrándja és kutatása. Budapest 2010, 81-106.

74