Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 4. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÉKELY ZOLTÁN - Simoncsics Péter: A varázsló Krúdy

fölött. Ezért, a vizek mélysége képviseli az ősi elemet, nemcsak a különálló egyén, de az egész emberi nem mindent átfogó egyénen túli tudatalattiját. Ez a kép a világ olyan kozmikus képét idézi, amilyent Hésziodosz, Thalész, vagy az Ótestamentum képzelt el. Föl kell tennünk a kérdést, hogy vajon a pszichikai realitásról való felfogásunk nem ősi kozmogóniák maradványa-e, vagy hogy a feneketlen mélység fölött lebegő fóldkorong kozmogóniai elképzelése vajon mégiscsak ki-nem-mondott pszichológiai élmények fizikai valóságra való kivetítése volna? Válaszom: a kozmogónia szimbolikus kép-nyelv, amely belső élményekről beszél." Továbbá: „Miért hívjuk az alvást »mélynek«, és miért »zuhanunk« álomba, mint amikor az ember feneketlen öbölbe süllyed? [...] A teremtés első napja, a világosság elválasztása az eredeti sötétségtől visszatükrözi a születés nagy emberi élményét, amikor a mély és sötét öntudatlan állapotból új tudatos állapot születik. A világ kozmogóniája egy másik folyamatról beszél: az elme pszichogóniájáról. "6

Az első bekezdés szívroham kapcsán az ájulatról és az onnan való visszatérésről szól, a novella többi része pedig az álmodozásba és álomba merülésről, valamint a halálba menekülésről szól - mitikus keretben. Ezt a mitikus keretet végső soron mi szolgáltatjuk, a mi - az íróval közös - tudat alatti ősélményeink jelentkeznek Krúdy mesteri tollán: a mi lelkünk képlékeny tartalmának ad az ő művészete formát. Ebben áll tehát Krúdy írásművészetének varázsa. És még valamiben. A novella befejező két mondata így hangzik:

„Lassan leereszkedett a Dunába, hogy megholt kedvesével találkozzon, valahol a sziget alatt.

És talán más öngyilkos nőkkel is megismerkedik útközben."

A mitikus világ elvarázsol bennünket, s ebben az állapotunkban mindent elfogadunk, mintha álmodnánk, nem mi cselekszünk, nálunk hatalmasabb erők működnek bennünk és hatnak ránk, mikor énünk föloldódik a varázslat hullámzásában. De van az életnek a varázslaton túl egy másik oldala is: a ráció. Az utolsó mondatban ez a ráció Krúdy kaján- ságában mutatkozik, s a varázs megszűnik. A varázslat és kajánság ellentétének az irodalomban irónia a neve. És éppen az irónia teszi, hogy - leírásainak tudományos pontossága ellenére - Krúdynak ez az írása nem orvosi diagnózis, nem boncolási vagy bírósági jegyzőkönyv, több annál: a kozmosz színpadán eljátszott komédia, azaz isteni színjáték.

6 „Freud liked to compare consciousness to the small part of an iceberg which looms above the surface - while the rest of the iceberg floats submerged int he deep waters. Therefore, the deep waters represent the primordial element, not only the separate individual unconscious, but the all-embracing transindividual one of the whole race. This picture of the mind recalls the cosmic picture of the world as Hesiod, Thales, or the Old Testament have conceived it. WE must ask whether our concept of psychic reality is still a residue of ancient cosmogonies, or is the cosmogonic idea of an earth-disc floating upon the bottomless darkness still the projection of untold psychological esperiences upon physical reality? My answer is: Cosmogony is a symobolic picture language dealing with inside experiences." Valamint: „Why do we call a sleep »deep«, and why do we »fall« asleep, as if one were submerging in a bottomless gulp [...] The first day of creation, the separation of light from the primordial darkness, reflects the great human experience of the birth of a new consciousness out of the deep and dark conscious state." Theodore Thass-Thienemann: The Interpretation of Language. Volume II: Understanding the Unconscious Meaning of Language. Jason Aronson, Inc. New York, 1973:145.

59