Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 4. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÉKELY ZOLTÁN - Simoncsics Péter: A varázsló Krúdy
zású munkát az áttekinthetetlenül nagy irodalomból, Kerényi Károlynak (1897-1973) Carl Gustav Junggal (1875-1961) közösen írott Einführung in das Wesen der Mythologie című munkáját, amely 1951-ben jelent meg Zürichben. A legvalószínűbb azonban mégis az, hogy a - daliás külső rejtette és titkolt - veleszületett szívbetegségben szenvedő Krúdy Gyula jól ismerte az ilyen rohamokat, és jól ismerte az alkohol előidézte delirium különböző állomásait is. A hiteles forrás tehát az író maga, a formát pedig írásművészete adja. Telitalálat, amit Kosztolányi Dezső (1985-1936) a Nyugat 1933. évi 12. számában a Ferenczi Sándorról szóló nekrológban mond erről: „Nem azokat az írókat kedvelte [ti. Ferenczi], akik a lélekelemzést népszerűsítik vagy alkalmazzák, hanem azokat, akik ösztönükkel, a természettel cimboráinak. Krúdy Gyulát bámulta." (2) Az álomban megnyilatkozó tudatalatti A novella második bekezdése tehát bunkóütéssel kezdődik, amit tapintási érzetként, ill. mínusz hallásérzetként jellemeztünk: „A halált bunkóütésnek látta, amely esetleg kedvese karjában éri. Legalább egy tó vagy egy mély folyam mellett történjék a dolog, ahol nyomban el lehet temetkezni." Innentől kezdve a novella zömmel a tapintás és látás birodalmában folytatódik „bár a különös koporsózörgés még akkor is a fülébe hangzott, midőn már alaposan körülnézett a szobában és a bútorokat felismerte." Az ébren álmodás képei az élet folyásának kronológiájára és térbeli kiterjedésére fittyet hányva kapcsolódnak összevissza egymáshoz, hogy megmagyarázzák:- „Elgondolkozva pillant alá áfáiról egy tündérnő, akit Szindbád sohasem ismert, és mégis arra gondolt, hogy a hölgy egyszer meglátogatja, de nem találja lakásán, a kesztyűt levonja kezéről, kiszabadítja kezét a cobolybundából, és aranyporzós kék tintával néhány sort ír az asztalon egy fehér lapra: Itt volt és kimondhatatlanul fájlalja, hogy a találkozás nem sikerült"- „ebben az életben csak ezért nem találkozhatnak, mert a kisasszony táncosnő Sevillában vagy tatár hercegnő a Kaukázusban, vagy már öregasszony lett azóta”- „...esetleg gyermekszoknyában futkos a sétatéren és a nevelőnő Kisfaludy Károlyba szerelmes...”- „vágtató hintából látni egy pillanatig" Az álomban megnyilvánuló tudattalanban - mondja Freud - „a logika alapvető szabályai nem érvényesek, [...] a tudattalan a logikanélküliség birodalma”4, ami megmutatkozik az álombéli idő és tér dimenzióinak összefolyásában is. A „vágtató hintából látni egy pillanatig" motívuma visszautal az előző bekezdés „másvilágba menő siklóvonata'' motívumára, és fölerősíti az egymást elkerülés, a létre nem jött találkozás gondolatát, előrevetítvén a bekezdés lezárását: „És sohasem jön el senki az álmokból. Hisz nem is volna érdemes álmodni, ha az álmok megvalósulnának." Ez a meglepően távolságtartó kijelentés egybehangzik Krúdynak a Prágai Magyar Hírlapban 1926. május 30-án közölt nyilatkozatával, ahol egyenes választ ad arra a kérdésre, hogy hisz-e az álomfejtésekben: „Nem - nem hiszek bennük, de érdekelnek, mulattatnak. Hát nem nagyszerű az, hogy naponta tucatjával hozza a posta a leveleket, melyekben kedves, naiv emberek küldik hívő álmaikat, s megfejtést kérnek... Csupa novella- és verstéma." Nyilatkozata egyúttal jelzés arra nézve is, hogy a tartalmat, a „témát" voltaképpen a közönség, az olvasó szolgáltatja, az író a „formáról" gondoskodik. „Nem akarom azt mondani, hogy elhiggyük a régi álmoskönyvek nyámmogásait - írja máshol, Álmoskönyvének Magyarázat a kisértetről című 4 Freud 1982: 436. 57
