Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 4. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÉKELY ZOLTÁN - Simoncsics Péter: A varázsló Krúdy
Ah, itt senki sem kérdi már, hogy „miért?" Talán már nem is gondoltak arra, hogy mi volt tegnap, a párna mit tanácsolt, szájak mit mondtak, szemek hogyan hazudtak! Itt, a parton, a fövenyen heverészve, amíg a parasztok idetalálnak, és a zsebeket kikutatják, régi jóbarátokként hallgatnak egymás mellett a holttestek. A nő talán kaszíroshölgy volt tegnap a Józsefvárosban, s egy katonáért ugrott a Du nába, hogy valahogyan eljusson Zimonyba, a helyőrséghez. A férfi kedvesét siratja, aki mostanában másnak a szájába csókolja bele a mondanivalóit, és még csak arra sem hajlandó már, hogy az utolsó találkozásra eljöjjön a garni-szállodába, hol revolverrel várja a szegény bolond férfi... Mily furcsán bámidhatnak ők ott egymásra a folyó mentén! S hősünk, Szindbád e napon, midőn a koporsózörgést hallotta, a hídon a folyó fölött hosszasan elmerengett kedveséről, aki tegnap a Dunába ugrott.- A kék fátyolomat veszem fel — írta többek között a búcsúlevelében a kisasszony. Szindbád halkan elgondolta, hogy közelgő halálát megelőzni nemes cselekedet volna. S vajon mit csinált azóta a kisasszony a Dunában, mióta nem látta? Mit látott, hallott azóta, amióta utoljára mesélt Szindbádnak a párnán? Talán volnának kedves mondanivalói, amelyeket félig szenderegve lehetne hallgatni? Ah, mily szép történeteket tudnak a nők, ha szerelmi kedvük elcsendesedik! Szindbád körülnézett. Egyedül volt a hídon. Lassan leereszkedett a Dunába, hogy megholt kedvesével találkozzon, valahol a sziget alatt. És talán más öngyilkos nőkkel is megismerkedik útközben. 2. Az elemzés Iskoláskorunk óta halljuk, sőt szinte üldöz bennünket a „forma és tartalom" fogalompárja, ha az ún. esztétika mezejére tévedünk, hogy ezeknek, úgymond, egységben kell lenniük, hogy némelyik esztétikai iskola - s a tankönyvekben ők az urak - azt sulykolja, hogy a tartalom az elsődleges, amelyet a formának kutya kötelessége szolgálnia. Ennek a fölfogásnak engedve iskoláskorunkban sokan úgy képzeltük a tartalmat, mint valami olvasztott fémet, melyet a művész kész formákba önt ki, s így megdermedve jön létre a mű. A forma és tartalom viszonyáról most egy másik elképzelést szeretnék Krúdy írásának példáján bemutatni. Első intrádára, mert erőteljesen él bennünk a romantikának a művész félisten voltáról sugallt képe, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mű egyedüli alkotója maga a művész, de ha elgondolkodunk valamely számunkra emlékezetes mű befogadásának eredeti élményére, beláthatjuk, hogy a mű - ha esetleg nem tudtunk is róla - bennünk korábban is meglévő érzéseket, élményeket hozott felszínre és erősített meg. Másképpen és egyszerűsítve: a mű „tartalma" - megformálatlanul - bennünk már megvolt, alkotója „csak" formát ad neki. A föntebb idézett „iskolás" forma-tartalom elképzelés zavaros voltát tovább erősíti az a ma is virulens iskolai gyakorlat, hogy - az ellenőrzést az alkotással szemben preferáló tanítási metódus szerint - a diákoktól elvárják, hogy olvasónaplóikban leírják a kötelező olvasmányok „tartalmát" - holott, veszi észre József Attila, ilyenkor éppen hogy a „formáját" írják le, többnyire persze, a maguk ügyetlen módján.1 E fölismerés jegyében két vonatkozásban szeretném fölhívni a figyelmet az Érzelgős utazásra. (1) Az utazásra, mint az emberiség egyik alapélményére, vele összefüggésben a szöveg szinesztéziás 1 „Ha azt kéri valaki, hogy mondjam el egy regény tartalmát, akkor tulajdonképpen azt akarja, hogy mondjam el, mi történik a regényben. Márpedig, ami történik a regényben, az nem a tartalma a regénynek, hanem a formája." József Attila: Irodalom és szocializmus. Művészetbölcseleti alapelemek (Budapesti szabadelőadásom szövege). Kossuth Könyvkiadó 1967: 107. 54
