Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 4. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÉKELY ZOLTÁN - Simoncsics Péter: A varázsló Krúdy
kapcsolódásaira, akusztikai-vizuális-tangibilis érzetek egymást váltó és erősítő hatására, és ezekkel összefüggésben (2) a tudatalattinak az álomban (és a transzban) mutatkozó működésére. Az utazás az ember bejárta térnek ad érzékelhető mértéket, lévén neki eleje és vége, az útnak indulás és célba érkezés. Ilyen utazás analógiájára jöttek létre azok a népmeséi szüzsék, ahol a szegény sorból kalandos akadályokon át kiemelkedő hős végül elnyeri jutalmát: feleségül veszi a király lányát, és hozományul kapja fele királyságát, ilyen Vergilius Aeneise, vagy Zrínyi Szigeti veszedelme is. És ilyenek az Ezeregy éjszaka meséi, melyek főhőse, Szindbád, a nagy utazó lett Krúdy sok művének visszatérő hőse, s ekként az író alteregója, fölöltött álarca, amelyet csak halála után megjelent regényében, a Purgatóriumban vet le - leleplezvén így a titkot, melyet mindenki tudott. Még erőteljesebb formaalkotó az olyan utazás, amely az útnak indulás és célba érkezés szakaszát egy újabb szakasszal, a hazaindulás és hazaérkezés szakaszával toldja meg. Az ily módon szimmetrikusan tagolt tér a mintaadója a Petőfi János vitézét is inspiráló nép- mese-szüzséknek, az emberiség nagy eposzainak, az Iliásznak és az Odüsszeiának - együtt. És ilyen mintát követ Dante Isteni színjátéka a pokoljárással (és az onnan való visszatéréssel), a sámán másvilági utazását (és onnan való visszatérését) elbeszélő varázsénekek is.2 A sámán utazása - ellentétben a nagy elbeszélő epika történeteinek többségével, amelyek valóságos (vagy legalábbis annak képzelt) térben lefolyt utazásokról számolnak be - belső utazás a lélek mélységeibe vagy magasságaiba (mint Dante pokolraszállása), amely képzeletben zajlik és virtuális, minthogy révületben, többnyire hallucinogén szerek (légyölő galóca, alkohol) vagy más, transzállapotot előidéző tevékenység (dobolás) hatása alatt történik meg. Amikor szálaira bontjuk valamely írásmű szövetét, mint most ezt a Krúdy-szöveget, nem teszünk mást, mint a boncoló orvostanár, aki a testi szervek, az izmok és inak, a csontozat rejtett összefüggéseit teszi láthatóvá, hogy ezáltal ráeszméltesse hallgatóságát a „teremtés csodájára", az emberi test megformáltságára. Olyasmire, amit a hallgatóság „civilként" már úgyszólván születése óta ösztönösen érez és élvez az élő emberi testben, legyen az éltető anyáké, virágzó fiatal nőké, erőtől duzzadó férfiaké vagy megfáradt, elszáradt véneké. Amikor olvasunk, az írásműhöz élőlényként viszonyulunk, amikor elemzünk, boncolást végzünk. A két művelet kiegészíti és erősíti egymást: az olvasás során erőteljesebbek lesznek az emberi viszonyulások (öröm, bánat, szeretet/szerelem, gyűlölet stb.), ha tudatosulnak bennünk a rejtett összefüggések, és e rejtett kapcsolatok ismeretében még inkább elcsodálkozunk az alkotás éltető erején. De nem tesz mást a zenetudós sem, aki egy többszólamú művet bont elemeire és mutat rá különböző harmóniákra és diszharmóniákra, feszültséget gerjesztő vagy kioltó kontra- punktra és más zenei elemekre. Viszont: nem kell zenetudósnak lennünk, hogy magával ragadjon bennünket ugyanannak a zeneműnek az áradása, és a mű élvezetét csak fokozhatja, ha átlátjuk szerkezetét. Ezeket a gondolatokat bocsánatkérésként vezetjük elő, amikor a novella élő teste helyett csontvázszerű összefüggéseire hívjuk föl a figyelmet. Az első bekezdést a másodikkal, s általa a novella többi részével összekötő A-val jelzett átkaroló ellentét tagjai, koporsón dobogó rögök hangját a hallás, és a halált bunkósbotnak látta a tapintás érzetét keltik. A szöveg2 Simoncsics 2005: 77-83. 55
