Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Bencsik Orsolya: A halál és a vidék találkozása két műkedvelőben : Juhász Erzsébet portalanítja Szenteleky Kornélt

nyomozás" 3-ba, akárcsak múltbéli utazásba beépülnek, átértelmeződnek, parafrazálódnak többek között SZK szövegei4, sorai és motívumai, a „lomha ákácosban" (el-ott)felejtett/ el-ottfelejtkezett, a couleur locale-ban mint időtlen kocsmában nyakig belemerült irodalomszervező és író, valamint az időbeli távlatnak köszönhetően megporosodott, az SZK által kritizált vidékiségtől korántsem olyannyira elkülönülő/elkülönböz(őd)ő, egységét és értékét tekintve különösen problémás opus.5 Egyszerre zajlik szövegportalanítás mint a felejtés és a recepció folyamatainak következményeként megjelenő befedő vagy épp ritkuló külső réteg eltávolítása, valamint porkivonás mint a szövegben benne levő elem elkülönítése és/vagy negligálása. Másrészt tehát a fentebb említett idő szemcséinek lesöprése és kiszűrése, semmítése mellett a vajdasági miliő és literatúra centrális eleme és metaforája, a tanyavilág és a szántóföld fojtogató pora, a vidékiség esszenciája kering a levegőben, hull alá, temet be, és mindezzel együtt be is férkőzik a szövegtérbe, hogy a helyi színek elméletének ha nem is kimondott, de implicit fundamentumaként rétegezze az irodalomkezdet nehézségeit, és kiélezze a vidék és a nagyvilág, a műkedvelés és a valódi művészet közti oppozíciót. A por a provincializmus anyagaként valójában SZK életrajzi adatainak, valamint irodalmi tevékenységének ismeretében és az SZK-szövegekkel együtt teljesedik ki a Műkedvelőkben, és nehezíti meg az irodalmi kezdetekhez, a hagyományhoz való adekvát, objektív viszony kialakítását, és többek között a helyi színek elméletének az értékelését is. Ilyen értelemben foltokat hagy, illetve elszakít a látványtól, és akárcsak SZK beteg tüdejét, úgy az őt követő írónemzedékek (különösen a symposionisták) egészséges szervét is fojtogatja, fullasztja.

A portalanítás alapvető gesztusa SZK első reflexióihoz fűződik, de a symposionisták második generációja közé tartozó, már Tolnai Ottó világporát is önmagába szívó, fényes szemcséit letüdőző Juhász Erzsébet 1985-ben megjelent regényében túlmutat a vidékkel

3 Juhász, Műkedvelők, i. m. 7.

4 Maga a regény címe is egy Szenteleky-átvétel, allúzió, hiszen a vajdasági Kazinczyként, a későbbi írók által viszont inkább már „furcsa kis vékony, kitinpáncélos bogárka "-ként (vö. Balázs Attila, Isola Bella, avagy a központi világítótorony hibái = Uő., Világsarok +, zEtna, Zenta, 2011, 20.) emlegetett íróős, a jugoszláviai magyar irodalom kezdetének vezéregyénisége ugyanezzel a címmel írt drámát (pontosabban egyfelvonásos komédiát), melyet a Bácsmegyei Napló 1924. december 25-ei száma közölt.

5 A Műkedvelők egyik enyhén ironikus és SZK szövegeinek művészeti értékével foglalkozó passzusa, amikor a narrátor Póth Erzsébetnek, SZA barátnőjének, majd végül feleségének a gondolatait, véleményét közvetíti a már erősen haldokló íróról, annak művészetéről és irodalomszervezői tevékenységéről, akárcsak a szerveződő jugoszláviai magyar irodalomról. Lásd: „Aurélnak nem egy írását valósággal ízekre szaggatta gondolatban. Tipikus vidéki szépléleknek tűnt a szemében, aki csak siránkozni képes, s azt is milyen hamisan, milyen erőtlenül teszi. (...) Aztán egy másfajta kétségbeesés kerekedett benne felül: ha maga a »vezér« is csak ilyen vidéki műkedvelő, akkor a többiek: Janiga Lajos, Forrai Gábor, Homonnai s a többiek sorban mind, hát akkor ők? (...) Mert hisz hiába minden erőfeszítés: az, amiről Aurél és társai írnak, az nem ez az élet. Az írók mindig a művek aranyfedezetével vannak elkeveredve. Ő tudja, látja, hogy a szenvedést, a gyötrődést illetően a fedezet színarany, miért mégis, hogy ami megíródik belőle, az nem több, mint égett szén, pernye, amitől még csak jobban bepiszkolódik a levegő. És ilyenkor világosan érezte, hogy barátja írásai nem azért gyöngék és erőtlenek, nyúlósak, érzelgősek vagy érdektelenek, mert híján volna a tehetségnek. Biztos benne, hogy az ő esetében nem erről van szó, de hogy miért vérzik el keze nyomán minden sokat ígérő mondat, mielőtt valódi tartalommal telítődne: erre gyötrelmes töprengések után se tudott önmagának soha válaszolni. Vajon mi köti meg a kezét itt? Miért a túl korai kifulladás? Miért, hogy mindig mindenről csak beszorulva a semmi és a valamiféle utánzat közé?" (Juhász, Műkedvelők, i. m., 74—75.)

106