Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Fekete J. József: Kapuk
érzékenységének a nosztalgiára és veszteségekre fókuszáltságát, az emberi lét efemeritásának megnyugtató feldolgozása felé igyekezetét. Pintér Lajos számára ez nem egyszerű feladat: költőtársaival kezdettől fogva a kor visszásságai, az értelmetlenség, az elfogadhatatlan ellen lázadt, empátiával élte meg a szegények, kisemmizettek, az áldozatok sorsát, a múlt és a jelen egymásba csúszásának ismeretében költészetében az „élek" rímhívóra egyedül csak a „félek" állapotjelentés felel, a sorsfelismerésből fakadó beletörődés újabb keletű költői attitűd poétikájában. A megbékélés költészete ez, ahol „betű és égi fény" egyaránt megfér a versben. Az érzelmi higgadtság, az éntudat megfontolt körbejárása, a bölcs beletörődés a megváltoztathatatlanba nem feltétlenül költői kvalitás, csupán olyan gondolati, reflexív elemek, amelyek versek által nyernek kifejezést. Versek által tehát, nem pedig deklaratív megnyilvánulás révén. A költőnek nem tárgya, hanem belső meghatározója az életkorával együtt járó fegyelmezettség, a választás szigora és a nosztalgia iránti engedékenység, a visszafogottság és a leegyszerűsítés puritanizmusa. A tiszavirág kötet a költő és költészete módosulásainak dokumentuma, egy, a költői életút eddigi szakaszában tapasztalható folytonosság legújabb szakasza, ahonnét, ráklépésben haladva, visszatérhetünk eme változás, alakulás korábbi fázisaihoz. ezüst2 A 2007-ben megjelent ezüst című verseskötetében ugyanazokat a kérdésköröket járja körbe a költő, amelyeket korábbi költészeti művében felvetett, hol kiterebélyesedő, hol szűkebbre fókuszált versbeszéde ezáltal egyszerre tömb- szerűen mozdíthatatlan és változatosságában dinamikus. A hűség beszéde ez a költészet, ugyanis a költő pályájának több mint három évtizede alatt ugyanazokat a tematikai-poétikai alapvetéseket építi tovább, amelyeket indulásakor a meghatározó elődök nyomán, nagyszerű mesterek keze alatt, kiváló költőtársak mellett fogalmazott meg. Hű a hagyományhoz, van mire visszatekintenie a magyar nép- és műköltészet századaiban, ugyanakkor hű magához is, amikor a hagyomány korszerű átértelmezésére építi versét. Alaptétele az anyanyelv, a haza, a természet megbecsülése, az etikus élet megvalósítása, a tisztaság megőrzése, a szépség meglátása, a jelen társadalmi-emberi torzulásaival szembeni lázadás. Feladatának érzi, hogy szót emeljen amellett, ami szép, jó, erkölcsös, értékes, és az ellen, ami nem az. Erkölcsi érzékenysége és bölcseleti alapvetése kiválóan idomul aprólékos figyelméhez, a rámozdulás készségéhez, képalkotó nyelvi leleményességéhez, verstani jártasságához, ökonomikus beszédmódjához, így versében a feladatvállalásból eredő képviseleti szólam szivárványozva oldódik a vallomásos alanyiságában. Pintér Lajos talpig lírai költő, reflektált beszédmódja az első személyű közlés, s ezen belül mindig közel engedi magához a dolgokat, azt, amit megfigyel, amit átél, amit érez vagy felidéz. Ez a ráközelítő narratíva a 2 Pintér Lajos: ezüst. Ziccer Bt., Kecskemét, 2007. 38
