Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Fekete J. József: Kapuk
Fekete J. József Kapuk Ha az ember barátja éppenséggel költő, akit születésnapja alkalmából fel szeretne köszönteni, ám távol élnek egymástól, legkézenfekvőbb kézbe venni versköteteit, és verseinek olvasásával tisztelni meg az alkotót. Tekintettel, hogy az ember barátjának könyveiről van szó, azok az első sorokban kaptak helyet, így nem sokat kell kutakodnom nekem sem a hatvanéves Pintér Lajos kötetei után. Úgy veszem sorra őket, ahogy a kezembe akadnak, nem a megjelenésük idejének sorában, ki tudja, hová vezet egy ilyen fölborított időrendű olvasatuk. tiszavirág1 Pintér Lajos a folytonos félúton levés állapotát igyekszik megragadni tiszavirág című verskötetében, olyan egy helyben megélhető időutazás élményét kívánja rögzíteni, ami rokon a képzőművészek vásznain tapasztalható időtlenség-képzettel, ami révén a kimerevített pillanaton keresztül a jelenben szemlélődő képzeletben behatol a lehetséges múltba. Nem a megrekedtség állapotát foglalja versbe, ellenkezőleg, a múltat és a jelent egymásra kopírozza - mintha kedves festőinek a kézmozdulatait utánozná, amint azok a színeket rétegezik egymásra -, eközben delíriumos szárnyalással távolodik el mindkettőtől, múlttól, jelentől egyaránt, hogy a kellő perspektíva elérése nyilvánvalóvá tegye egymásra hatásukat. A megképződő köztes téridőben megjelenik az a visszatekintő, elszámoló gesztus, amivel a költő hatvanadik életéve felé haladva mércére teheti gyermek-, ifjú- és érett korának eseményeit, élményeit, álmait, tetteit, miként azt tette is ötvenöt évesen ezüst (2007) című kötetében. Itt viszont a számadás másodlagos vagy harmadlagos szerepű, elébe kerül a gyermekkor iránti nosztalgia és az elszenvedett veszteségek okozta fájdalom. A költő első személyű megszólalásán túl a versekben megjelenő személyek, az anya, az apa, a nagyszülők, a gyermekek, költőelődök (Illyés, Nagy László, Weöres), költő társak (Nagy Gáspár, Baka István), festők (Schéner Mihály, Tóth Menyhért) valós volta gyakorlatilag minden felesleget, sallangot és cifraságot lehánt a lírai versbeszédről, konkrétumokhoz kötve tárgyiasítja az érzelmeket. A költő lírai alkatánál fogva mindig ráközelít tárgyára, és ezt ebben a kötetében a tiszavirág metaforájában megképzett létvé- gességre nyíló perspektívából teszi. Jellemző módon vissza-visszatér motívumokhoz, személyekhez, verssorokhoz, akár ikerversben, akár töredékben vagy önálló költeményben, jelezvén 1 Pintér Lajos: tiszavirág. Ziccer Bt. Kecskemét, 2009. 37
