Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Pintér Lajos: Tört/én/elem
Pintér Lajos Tört/én/elem ifi. Pintér Lajosnak, Pintér Andrásnak Kedves Lajos, kedves András, Nektek írom, hiszen történetet mondani önmagának motyogva nem tud az ember. 46 év megélt élet ösztönös megfigyelései legyenek benne ebben a „naplóban", úgy szeretném, és csak néhány hónap módszeres kutatómunkája. Hiszen amit rendszereztem, azt 1999 februárja és májusa között tettem, tudós barátok segítségével. 1999. május 25-ét írunk, pünkösd utáni első munkanapot, Lajos, Te Szegeden az egyetemen vizsgázol, történelemből, de (hiszen húszéves vagy csupán) saját történelmed, saját történeted legkevésbé érdekel, András, Te pedig harmadikos gimnazista vagy, önfeledten felelsz, mondjuk fizikából. És ez a szó jó: önfeledten. Ilyen önfeledten éljük le életünket, ez kell a mindennapi munkához, még az alkotói munkához is ez kell. Huszonöt éven keresztül úgy voltam költő, hogy családom történetét csak ösztöneimben hordoztam, és az elég is volt, csomagnak, súlynak nehéz is volt: nehéz teher. Elég az élethez a jelen pillanat megállított időtlensége. A múltkép és jövőkép nélküli élet, a jelen pillanat állóképe is nyújt egyfajta illúziót: az álló idő, az öröklét illúzióját. Ha ebből múltunk és jövőnk irányában elmozdulunk, akkor ez az állókép összetörik rögtön. Nem lesz én, csak tört/én/elem. Milyen jól lehet ezt a szavunkat elemeire bontani, milyen igaz jelentést ad. A történelem: tört-én-elem. Az én csak töredékekből, tört elemekből tudja összerakni magamagát és a másikát. Valahol egy csecsen mondást olvastam, népi bölcsességet: hét generáció a világ. Ez így rendjén is lenne, tudjuk a magunk korát, amennyiben tudjuk, hiszen alig, s tudunk három generációt-nemzedéket előre, hármat vissza. Egy évszázadnyit vissza, egy évszázadnyit előre. Dédszüleinkig visszalátunk, dédunokáinkig előrelátunk. így lenne ez, ez a minimális programunk. Dehogy van így, hiszen dédszüleink nevét fel se tudjuk sorolni, sorsukról alig tudunk, sírjukat nem tudjuk megmutatni a temetőben. Pedig ott a fa gyökere: két szülőnk, négy nagyszülőnk, nyolc dédszülőnk emlékezete gyökereztet bennünket a múltban. Jövendő nyolc dédunokánk gyökereztet bennünket, léggyökerekkel, a jövőbe. Csak épp már szüléink életét sem tudjuk elmondani egy megfelelt osztályzatú érettségi szintjén, és gyerekeink életútját sem tudjuk meglátni egy-két évtized távolából sem. Látta-e apám fiában a Pesten tanuló diákot, a Kecskeméten élő írót, szerkesztőt. Nem látta, talán egy Csongrádon élő szövetkezeti ügyvédet látott, úgy halt meg. 3
