Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 2. szám - Háy János: Európa, über alles
könnyen fog asszimilálódni. Hamarosan Frau Marina Sultz lesz, mondjuk. Egy középosztálybeli fiú választja, bosszúból az apja miatt, akit már kiskora óta utált, mert a saját elveit akarta ráerőltetni, többek között azt, hogy hozzájuk hasonló családból válasszon társat, hogy családi ünnepeken lehessen jókedvűen sörözni meg szidni a muzulmánokat, nevetni az iszlámellenes karikatúrákon, mert az milyen vicces, hogy egy minaratekkel körülvett evangélikus templom megkérdezi, hogy hogyan tudok majd integrálódni, vagy hogy a német parlamentben az egyik képviselő megkérdezi a másikat, hogy te, Ali, meg kéne már oldani ezt a németkérdést. Ez a német fiú úgy tört borsot az apja orra alá, hogy mást választott, de nem sokáig tartott a borstörés, mert Marina németebb lett a középosztálybeli német menyeknél. Mint beilleszkedő, túlteljesített még németségből is. Lassan elmaradtak a bolgár rokonok, megöregedtek, nem volt kedvük utazgatni, aztán meg is haltak, szóval hazautazni sem volt miért. Marina is csak később, ötven körül sírta el magát először, mert valami szagról, vagy mert az utcán hallott valakit bolgárul beszélni, feljött benne a gyerekkora. Nem is az emlékek miatt sírt, hanem mert annyira idegenek voltak azok a bolgár mondatok, amiket hallott, s aztán amelyek ennek nyomán eszébe jutottak. Mintha egy másik ember lett volna, mintha azok az évek nem lennének részei az ő életének. Már régóta németül álmodott, s ha valaki megszólalt az álmában bolgárul, az idegen volt, vendégmunkás, itt tanuló bolgár lány vagy turista. A barátnője, ugyanabban a kávézóban dolgozik, ő is a tanulmányi költségek miatt, rosszabbul jár. Fekete, törökös kinézetű, s ha nagyon megvakarjuk, egy muzulmán nagymama is előkerül. Számára az asszimiláció más útja látszik kirajzolódni. Lehet, öt-tíz év múlva már nem fognak beszélni egymással. A gyerekeik meg egyenesen ellenkező fronton fognak harcolni. Hát ez lehet két bolgár lányból Németországban. S minden bizonnyal épp ez is lesz. Persze Marina izgul, mint mindenki az élete elején. El sem tudja képzelni, hogy miképpen alakul majd, sikerül-e megvetnie a lábát, azt meg végképp nem, hogy ilyen mélyen beilleszkedik a német társadalomba. Nem tudja, lehet-e neki olyan szerencséje, van-e annyira szép, jó és okos. Nem látjuk előre, hogy az egész olyan, mintha már le lenne játszva. S mikor később az a sírós szemű ötvenes Frau visszanéz, akkor sem törvényszerűségeket lát az életében, inkább szerencsét, hogy így alakulhatott. Hősök nélkül Otthagyom a bolgárokat, átsétálok a történelmi városrészen, vezető hanza város volt, mint például Wismar, mégis percek alatt keresztülérek rajta, s a modern lakótelepek tolakodnak elém. Az utolsó hősök többsége ezekben a környezet- és emberidegen gettókban élt. Bár ezek a hősök, akik a keletnémet mítosz szerint szembeszálltak a sátánnal, s emiatt egyedül méltók a német megváltásra, nos, hát ezek a hősök is fogyasztók lettek az egyesülést követően. Néha ugyan, mint számtalan közép- és kelet-európai társuk a szovjet lágerből, visszasírják a biztonságos múltat, amikor nem kellett rettegni a létbizonytalanságtól, nem kel70
