Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 12. szám - Fekete J. József: Misztérium és humor: A tanulmányíró Szentkuthy Miklós
mata, meg az így létrejövő mentális alakzatok, Schiele festészetében az érdekel (meglehet, barbár módon), hogy ezek a képek mit árulnak el korukról. Az adott kultúra természetéről. Azaz, számomra a Schiele-életmű elsősorban a bécsi kultúra mélyszerkezetének megértését segíti. S - nem hagyva figyelmen kívül esztétikuma sajátosságait - mint a bécsi kultúra szemiotikájának anyaga válik értelmezendővé. Ehhez pedig kimondottan jól jön, hogy a katalógus az életmű kontextusát is igyekszik demonstrálni. 3. Egon Schiele (1890-1918) úgynevezett életrajza lexikonszócikk-szerű tömörítvényben viszonylag röviden előadható, nem volt hosszú életű, igazi pályája alig bő évtizedig tartott. 1890-ben született (összevetésként: Magyarországon ekkor indult meg A Hét című hetilap), az ausztriai Tullnban. Három lánytestvére volt, akik közül egy korán meghalt. Iskoláit Kremsben, majd (1902-től) Klosterneuburgban végezte. 1905-ben azonban apja, Adolf Egon Schiele (1850-1905) meghalt, s a 15 éves fiú gyámja anyai nagybátyja, Leopold Czihaczek lett. Szociológiai értelemben mégis szerencséje volt, gyámja ugyanis nem akadályozta meg, hogy 1906-ban, hajlamainak engedve, a lehetséges praktikus pályák helyett, a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója lehessen. Innentől sorsa határozott irányt vett. 1907-ben találkozott a korszak vezető modern művészével, Gustav Klimttel, aki egy ideig komoly ösztönzést jelentett számára (voltak is, akik egy ideig - tévesen - Klimt-epigont láttak benne), 1909-ben már kiállításon is szerepeltek művei, majd, még ugyanebben az évben, döntő lépésre szánta el magát. Ahogy a katalógus is írja: „Néhány diáktársával elhagyja az akadémiát. Megalapítják a Neukunst-gruppét (Újművészet-csoportot), amelynek Schiele lesz az elnöke és titkára. Elsőként a bécsi Kunstsalon Piskóban állítanak ki. Schiele itt ismerkedik meg a kritikus-zsurnaliszta Arthur Roeslerrel, illetve Carl Reininghaus és Oskar Reichel műgyűjtőkkel. Felkeresi Max Oppenheimert, hogy az véleményezze műveit. Szoros barátság alakul ki közöttük. 1909-1910 táján verseket ír." (180.) Még nem volt „kész" művész, de újabb kiállításokon vett részt, sőt műveinek már gyűjtője is akadt, anyagi helyzete 1910- ben mégis teljesen elbizonytalanodott. Mivel megromlott viszonya gyámjával, elvesztette annak anyagi támogatását. Élete ettől kezdve a „szabad", de nélkülözésekkel teljes művészélet. Mindennapjai középpontjában önmaga tehetségének művészi kibontakozása került. (Alkalmi megbízatások kielégítése, képeladás, kiállítások, mindenekelőtt pedig festés és rajzolás.) Élete néhány egyedítő csomópontja is jól megfogható. 1911-ben megismerkedett Klimt (egyik) modelljével, Wally Neuzillal, aki élettársa és modellje lett, s akinek teste a Schiele- rajzok legfőbb ihletőjeként szolgált évekig. 1912-ben bécsi, budapesti és berlini kiállításokon is részt vett (Budapesten az úgynevezett Művészházban, amelynek szervezője, lelke a sokoldalú Rózsa Miklós volt) -, de ezeknél meghatározóbb eseménye lett életének, hogy az év áprilisában, Neulengbachban, ahol akkor éppen dolgozott, „kiskorúak megrontása" vádjával letartóztatták. (A vád alapja kiskorúakról készített aktrajzai voltak, amelyeket műtermében megtaláltak.) Hívei és barátai ugyan elsimították ügyét, de az eset szimptomatikus. Egyebek közt rávilágít Schiele testhasználatának tabusértő, sőt provokatív jellegére. Ekkor azonban már neves művész volt, akit tehetsége és művészi presztízse némileg védett. Jellemző, hogy „ügye" sem befolyásolta abban, hogy gazdag mecénások érdeklődését, sőt kegyét is elnyerje. 1912 decemberében például a gazdag győri Lederer családnál vendégeskedett, s Erich Ledererrel barátságot is kötött. (Itt érdemes megemlíteni, hogy élete földrajzi értelemben az Osztrák-Magyar Monarchia három nagy régiójával, az osztrákkal, a cseh-morvával és a magyarral is érintkezett.) A háború kitörésének évé74
