Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 12. szám - Kovács Kriszina: Az utazás metaforái, kimozdulás és gyarmatosítás: Hunyady Sándor amerikai témájú írásai, a hajó motívuma Hunyady kisregényében
szokásjog értelmében nyolc évnél előbb csak a legritkább esetben, a városra nehezedő rendkívüli terhelések során választották meg főbírónak ugyanazt a személyt. Hat évnél rövidebb időszakon belüli választásra nem találunk példát. Arra sincs példa, hogy élete során valakit háromnál több alkalommal választottak volna meg főbírónak. A féltucatnyi rendkívüli nagy vagyont birtokló família így nem tudott erőteljes befolyást gyakorolni a város irányítására. Több mint figyelemre méltó, milyen következetességgel gátolták meg, hogy egyes családok, gazdák bármiféle monopóliumra szert tegyenek. Néhány ügyes és bátor tőzsér meglepően nagy vagyont tudott ugyan felhalmozni, de ezt nem valamely helyben szerzett kiváltság birtokában tette, és nem a helyi áruforgalom lebonyolítása révén érte el. Minden bizonnyal — befolyásuk korlátozása végett — ezért nem engedte a magisztrátus, hogy önálló kereskedőcéhet hozzanak létre. A városi statútumok a kereskedelmet minden adófizető alanyi jogává tették. Nem lehet véletlen az sem, hogy a városi kocsma számára szükséges bor beszerzésekor sok tucat gazda fuvarozását, nagyobb távolságokról történő borforgalmazását vették igénybe. Ugyanezt mondhatjuk el a városi mészárszék áruval történő ellátásával kapcsolatosan is. A középkortól formálódó mezővárosi autonómia több régi intézménye továbbra is megmaradt, és fontos szerepe lett a közösség szervezésében és irányításában. Az összes gazdát magába foglaló népgyűlés minden bizonnyal vesztett ugyan korábbi szerepéből, de még ezekben a századokban is minden igazán fontos ügyben célszerűnek látták összehívását. Igaz ugyan, hogy döntési lehetőségei korlátozódtak, és egyre inkább csak a tájékoztató feladatai maradtak meg. Az ekkor már általában hatvan főből álló esküdtek tanácsa nélkülözhetetlenné vált a közösség életében. A gazdák közel tizedét magába foglaló testületben a szegényebb családfők is jelentős számban megtalálhatók. Közülük verbuválódott a mindenkori főbíró körül az a kéttucatnyi legaktívabb, legtapasztaltabb személy, akik a szűkebb irányító-ellenőrző szervezetet, a tanácsot alkották. Leginkább rátermett tagjai több évtizeden át közreműködtek mind a bíráskodásban, mind pedig a hivatal előtt jelentkező feladatok közvetlen ellátásában. A későbbi szakigazgatás elemei már ekkor kezdtek kirajzolódni. Kellően hangsúlyoznunk kell, hogy ezekben a századokban ezek a testületek igen széles társadalmi bázisokra épültek. A közösség építkezése más területeken is érvényesült. A két évszázad során lényegesen erőteljesebb lett a differenciálódás és a szakszerűség a hivatali szervezeten, a magisztrátuson belül. Itt a jegyzők szerepének növekedésével a jogi, igazgatási ismeretek megalapozottsága vált hangsúlyozottabbá, és a több irányból rendszeresen és alkalomszerűen jelentkező anyagi-pénzügyi követelések időbeli teljesítése végett, és a bevételek rendszeres biztosítása érdekében a pénzügyi fegyelem vált meghatározóvá. Bár a bevételeket és a kiadásokat rögzítő nyilvántartások jelentős hányada elveszett, de a ránk maradt anyagok is dokumentálják, hogy a XVI. század végén az írásbeliség és a hivatali szervezet mellőz- hetetlenné vált, és a következő században a szakszerű hivatali tevékenység igen komoly fejlődést élt meg. Az ügyek és a nyilvántartások naprakész és gazdaságos vezetése, a különféle pénzbeli és természetbeni terheknek a lakosság egészében történő ismételt terítése csak így volt lehetséges a lakosság viszonylag csekély ellenállásának előidézésével. Külön is ki kell emelni, hogy a bíráskodás alsó és a középső szintjén rendkívül rugalmasan és szakszerűen alkalmazkodtak a közbiztonság labilitásához, és biztosították, hogy az ügyfelekhez minél közelebb kerülve és minél gyorsabban hozzanak döntést. Korábban ismeretlen jogi fórumokat — a három város törvényszéke és a fogott bírák — hoztak létre és működtettek közel másfél évszázadon át, amelynek tagjai a környező és olykor távolabbi falvak és mezővárosok legtöbbször nem jogi és közigazgatási elméleti ismeretekkel, 67
