Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 12. szám - Lengyel András: Egon Schiele, avagy a bécsi modernizmus strukturális disszonanciái: Egy kiállítási katalógus margójára
Iványosi-Szabó Tibor A cívis tolerancia A mezővárosi közösség formálódása Kecskeméten a kora újkor első századaiban A XVI. században a nagy földrajzi felfedezések Nyugat-Európa számára szinte minden területen erőteljes fejlődést tettek lehetővé. Mindez nem, vagy csak alig hatott ki Közép- és Kelet-Európa államaira, ahol ez idő alatt inkább megtorpanás, sőt súlyos válság jelentkezett. Ehhez hozzájárult az is, hogy az Oszmán-Török Birodalom évszázadokon át kihasználva a területén átmenő, Kelettel történő kereskedelem anyagi hasznát, arra szánta el magát, hogy Európa újabb régióját kényszerítse hódolásra. Katonai-politikai célkitűzésének újabb áldozta Magyarország lett. Ennek hatására a középkor végén reményteljesen fejlődő magyar társadalom és gazdaság rendkívüli veszteségeket szenvedett, az igazgatás pedig szétesett, és súlyos válságba került. A legfelsőbb szint, a magyar állam két, majd három részre szakadt, a királyi országrész élére pedig idegen dinasztia került. így az államigazgatás fejlődése megtorpant, és kénytelen volt az idegen érdekek érvényesülését elszenvedni. A hódoltság területén keserves diplomáciai munka révén is hosszú időn át jószerivel csak jelképes jelenlétéről szólhatunk. Az igazgatás középső szintje, a hódoltság alá került nemesi vármegyék tevékenysége gyakorlatilag évtizedekre felszámolódott. A rendkívüli sokkhatásból csak sokára ébredező érdekszervezetek a királyi területen tudtak — sok esetben több megyét összefogva — életjelt adni magukról. Erről a folyamatról történettudományunk meggyőző és részletekbe menően hiteles képet nyújt. Annál hézagosabb és homályosabb az az ismeretanyag, amit a hódoltság területén lévő alsószintű igazgatásról, a falvak, a mezővárosok és a királyi városok létéről, a települések társadalmának belső mozgásáról fel tudunk mutatni. Kétségtelen, hogy a török nyelvű források közreadása és feldolgozása során sok új ismerethez jutottunk azokon a területeken, amelyek a hódítókkal szembeni kötelezettségekre, a török igazgatás megszervezésére és működésére vonatkoznak. Ezek viszont csak közvetve utalnak arra, hogy az egykori alsó szintű igazgatás egyáltalán hol maradt meg, miként kényszerült a hódítók igazgatási rendszeréhez idomulni. Kellő feltárások hiányában eddig semmit sem tudtunk arról, hogy mezővárosaink milyen mértékben voltak képesek a középkorból örökölt autonómiájuk egy-egy részét megmenteni, miként tudták a közösség vagy az egyének érdekeit az idegen hatalommal, annak hivatalnokaival szemben védeni, érvényesítem. Még gondolat szintjén sem merült fel annak vizsgálata, voltak-e közöttük jellegzetes fejlődési utat követők? A hódoltság idején volt-e lehetőségük ezen vonásaik megőrzésére, továbbfejlesztésére? 63
