Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 12. szám - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov: A hiúság zsibvására
Határvonalak Pablo Picasso: Életöröm, 1946, falfesték fibrocementen, 120*250 cm, Picasso Múzeum, Antibes A szépség és a szörnyűség rokon, sőt, ugyanúgy szabdalják szét a képet, ha önmagukból így vagy úgy kilépnek, s táncol a kecskeláb egy kőfokon, vagy száll egy női kéz a levegőben, és félig ember, félig szörny leszel, olyan ricsajjal, hogy majd fólneszel saját halálod, és életre bökken, mert erről van szó, hogy nem lesz határod, s egy darabig talán még visszavárod széthulló részeid, de az öröm azáltal teljes, hogyha egybeolvad, mi tegnap volt, s mi úgyis meglesz holnap, míg testem s tested egymásba töröm. Séta Antibes piacán Ugyanilyen volt Antipolisz hajdan, s tán ugyanígy zsibongott a piac, hogy mit veszel meg, és hogy mennyit adsz ezért-azért, míg jársz-kelsz a zsivajban, amely örök, nem úgy, mint mi, vagy éppen a környék sok gyümölcse, s friss halak és kagylók jégben, mit a pillanat elénk sodor most a tenger vizében, s megromlik néhány nap alatt, hiszen feltűntek itt sokan, de senki sem maradhatott a kelleténél többet, s miért is, hogyha egyenként kevés idő ez, de a tücsökcirpelés nem múlik, s híre sincs sok holt tücsöknek. 30