Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - Lengyel András: Előzetes modernség-jegyzetek: A magyar modernitás gondolkodástörténete, (1890–1949)
végzettek száma és aránya, az érettségizetteké vagy éppen az egyetemet végzetteké. Más oldalról pedig fölmérhető a magaskultúra fogyasztóinak (pl. a Nyugat olvasónak) száma, s az egészhez viszonyított aránya, s fölmérhető az újságolvasás gyakorlata is, például a bulvárlapok olvasóinak száma. A kultúrafogyasztás mértéke tagol - s kondicionál. Ki vagy mi alakítja ki az adott modernitás karakterét? Elvileg természetesen minden tényező együtt, a karakter közös teljesítmény. Gyakorlatilag azonban jó okkal lehet föltételezni, hogy nem minden tényező azonos súllyal vesz részt az adott modernitásra jellemző speciális karakter kialakításában. Vannak elemek, amelyeknek szerepe elhanyagolható, vagy legföljebb módosító, színező jellegű, s vannak elemek, amelyek elsődlegesen meghatározók. Ilyen meghatározó szerepű tényezőnek az eddig mondottak értelmében a kapitalizmus dinamikája látszik. A tőkeviszony térhódításának mértéke, a tőkelogika érvényesülése olyan momentum, amely bizonyosan döntően szól bele abba, hogy milyen lesz egy modernitás. Ez nem lehet kétséges. De ennek inverze is hasonlóképpen fontos. Annak a szociokulturális térnek a nagysága és jellege, amelyben a tőkelogika nem, vagy csak részlegesen érvényesül, legalább olyan súlyú tényező, mint az, amelyikben érvényesül. A hiány maga is konstitutív tényező. S ha pontosak akarunk lenni, akkor azt kell mondanunk, hogy a tőkelogika érvényesülése és érvényesülésének hiánya közötti, elvileg végtelenül sok átmeneti forma konkrét jelenléte az, ami az adott modernitás finomra hangolását elvégzi, karakterét megadja. A felület lehet teljesen modern, lehetnek extrém pozitív szigetei, „modernitáscentrumok", de mindezt teljességgel törékennyé teszi, ha ezzel szemben nagy, nem modern területek léteznek, s szimbiotikus viszonyba kerülnek a modernnel. A modern persze a tapasztalatok szerint kihasználja, a maga javára hasznosítja a gyöngébb nem modem szférát, de ez a reláció egyúttal alá is aknázza a modemt. Nemcsak visz- szahúzza, fékezi, de labilissá is teszi. Mert a nem modernben nem a modern játékszabályai működnek, itt a modern legföljebb máz és mimikri, a működésmód lényege attól idegen. S ez azt jelenti, a tőkelogika érvényesülése csak felemás lehet, „köhög a motor". Mindez azzal jár, a magyar modernitás bemutatásakor, leírásakor nagyon különböző dolgokat egyaránt figyelembe kell venni. Középpontba a kapitalizmus térhódításának reál- folyamata kerül. Számba kell venni, mely területeken és milyen kiterjedésben történt meg a tőkeviszony kialakítása, s ez a populáció mekkora részét érinti. Ez azonban önmagában még kevés. Föl kell mérni a külső, politikai és jogi modernizáció mintázatát s érvényesülési erejét, kiterjedését. Utána számba kell venni az intézményes (iskolai) nevelődést. Meg kell találni azt a mediátor intézményt, amely a reálfolyamatok mentális földolgozását elsődleges szinten elvégezte, szétszórta, elterjesztette. S föl kell mérni, hogy mindebből mi épült be a habitusba, milyen habitusvariációkat hozott létre. A magaskultúra elit intézményeiben mindez már csak finomodott és reflektálódott, az egész modernitás finomszerkezete mégis ezekről olvasható le. Fontos, hogy a különböző tényezők bemutatásának sorrendje olyan legyen, hogy ez a sorrend egyben a folyamat irányát és egymásra épülésének módját is megmutassa. Itt ugyanis nem statikus elemekről van szó, hanem különböző dinamikák összjátékáról. Az egész végső soron létrehoz egy előfeltevés-rendszert, amely a modernitás modern és nem modem komponenseinek egymáshoz való viszonyát mint általános tapasztalatot rögzíti. Ezek a rendszert alkotó előfeltevések már relatíve önállóak, létrejöttük folyamata idővel eltűnik a szem elől, s mint érvényes idealitások élnek az emberekben, meghatározva gondolkodásukat, sőt mindennapi gyakorlatukat is. A nagy kollektív teljesítmény éppen ez az előfeltevés-rendszer, amely - ismételjük meg - leképez és előír, s hosszú időre önállósulni képes. Ez az előfeltevés-rendszer lesz a modem hagyomány, amely meghatározza a dolgok látását, és szétválasztja az ebben az összefüggésben érzékelhetőt és érzékelhetetlent (utóbbit tudattalan létre kényszerítve). 68
