Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - Mózes Huba: Elfut, búvik a kedv: Dsida Jenő elveszettnek hitt színpadi mesejátéka
UDVARI BOLOND Már kezdem is... (A király felé fordulva énekel. Amint a szöveg megváltozik, úgy változik szomorúvá a bolond hangja és arca is. A király átszellemülten figyel) Dalt, dalt! melyben ég, lángol a tűz! Dalt! Dalt! mely borút, bánatot űz! Táncolj! Balga, ki sír és búsong, mint a parti fűz. Jaj, jaj, bárhogy is rejtsd, ami fáj, jaj, jaj, sírásra rándul a száj. Elfut, búvik a kedv és bolyongsz, hogy rátalálj. FŐUDVARMESTER Nem így, te ördög kölyke! Nem így, hanem vidáman. (Meg akarja ragadni a bolondot, de a király hirtelen elébe áll) KIRÁLY (Némán, fólségesen, parancsolón int a főudvarmesternek, hogy takarodjék) FŐUDVARMESTER (Fejét lehorgasztva, megszégyenülten el) KIRÁLY (Átöleli a bolondot és ő is elénekli a dalt, amelyet a bolond énekelt. Mindketten énekelik a refrént. Az ének befejezte után csöndben megfordulnak, és összefogózva indulnak visszafelé, fel az úton a várba. Az udvari nép utat nyit kétoldalt, a királyné a király jobb karjába karol, majd valamennyien elvonulnak lassan) A pásztorkürt újra megszólal, a színen báránykák mennek át, és velük a kürtöt fúvó pásztorfiú. Függöny csöndesen lemegy. 63
