Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - Németh Judit: Németh László és a Bolyaiak
Németh Judit Németh László és a Bolyaiak Németh László természetesen kora gyermekkorától ismerte a Bolyaiak nevét és sorsát, hiszen nagyapám, aki földrajz-történelem szakos tanár volt, 13 éves koráig (ennyi idős volt apám, amikor nagyapámat behívták katonának) beszélt neki róluk. A későbbiekben azonban rendkívül kiterjedt érdeklődése ellenére részletesen nem foglalkozott velük, az 1932-36 között írt egyszemélyes folyóiratában, a Tanúban, ahol mindenről és mindenkiről ír (például már 1932-ben az Einstein-féle relativitáselméletről és a Hubble által 1925-ben felfedezett és a 20-as évek végén publikált Világegyetem tágulásról), Bolyai Jánosról nincs cikk. A háború után, vásárhelyi tanársága alatt természetesen a diákjainak beszélt róluk, de részletesebben ott sem foglalkozott velük. A Bolyai-problémára mint irodalmi témára egy fiatal erdélyi tanárnő hívta fel a figyelmét, aki legépelte és elküldte neki néhány levelüket. A levelek hangja megfogta a szívét és a képzeletét. Ezen levelek egy része még János göttingai tartózkodása alatt íródott, ott járt egyetemre, más részük akkor, amikor a fiú már visszatért Erdélybe, és apa és fia gyakorlatilag alig beszélt egymással. Németh László első perctől „a csodálatos mód összeakaszkodott emberpár drámáját" látta ezekben a levelekben. „Arra, hogy egy szakmában dolgozó két embert ilyen drámaivá váló pedagógiai szenvedély ékelt volna egymásba, példát én nem tudok, s ez az, ami a Bolyaiak ügyét általános emberi érdekűvé teszi." A két ember nagyon különbözött egymástól. Apám egy tanulmányában leírja, milyen volt a külsejük. Főleg Farkas leírásával foglalkozik részletesen. Rendkívül jóképűnek írja le, sokoldalúnak, sármőmek. A társaságnak még öregkorában is kedvence, a nagyurak is befogadják maguk közé, a tanítványai szeretik, a nők rajonganak érte. „Alighanem a legsokoldalúbb ember volt, aki magyar földön élt...ő szinte minden irányba, amelybe emberi tehetség kifejlődni szokott, alkotásra törően bizonyította képességét" - írja róla Németh László. Hihetetlen nyelvtudása volt, valami nyolc nyelven beszélt folyékonyan. Erős technikai érzéke van (egy időben kemencerakással is foglalkozik, megoldja az önhajtású kocsi problémáját stb.). Tizennégy számjegyre vont négyzet- és köbgyököt fejben. Ennek a hihetetlen sokoldalú tudásnak megszerzése időnként káros hatással van az egészségére. Fiatalkori barátjának, Gaussnak írt leveleiből, sok mindent lehet megtudni Farkasról, a fiához való viszonyáról és a korabeli Erdélyben egy zseniális ember sorsáról. Jánosnak ezzel szemben egész más a természete: komor, barátságtalan, az emberekkel nem találja meg a hangot. Míg Farkas még öregkorában is a társaság központja, János már fiatalon megkeseredik, mogorvává válik. Farkas hihetetlen sokoldalú, Jánosnak csak két irányban van tehetsége: matematikában és zenében. (Ezenkívül kiváló vívó is, számos párbajt vívott, nem is egyszer halálos végűt, és ő maga sohasem sérült meg.) Fiatalkorában Paganini darabjaival kápráztatta el a közönséget, Bécsben, az Operában egy szólórésznél állítólag a császár is megkérdezte, ki az, aki ilyen kiválóan hegedül. Természetesen ő is 41
