Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - Németh Judit: Németh László és a Bolyaiak

beszélt több nyelven, de például az irodalmi vagy a technikai hajlam teljesen hiányzott belőle.

Az író Németh László képzeletét megfogták az apa-fiú levelek. Ezek két korszakra választhatók szét. Az első a göttingai levélváltás, a gondoskodó apa hangja, aki Erdélyből próbálja irányítani a fiát minden téren, félti őt egészségileg, félti őt a nőktől, de legfőképpen a kelepcétől, amibe ő maga is beleesett, a paralellogrammák problémájától.

A másik megható levélváltásszakasz az öreg Bolyai és már idősödő fia között van. Apa és fiú szinte már nem beszél egymással, számos ok miatt összevesztek, de a matematikai problémák még ekkor is közös témájuk, hiszen ehhez egész Erdélyben jóformán csak ketten értenek. Már nem leveleket, csak cédulákat írnak egymásnak, apám eredetileg azt a címet akarta adni az egyik darabjának, hogy Címzetlen cédulák.

Azt hiszem, nem vitás, hogy apámat Farkas egyénisége vonzotta jobban, de ő íróként mindig tárgyilagos maradt: a műveiből kiérződik, hogy János a zseniális.

Mielőtt befejeznénk ezt a visszaemlékezést, idézzük fel egy pillanatra, mi is volt a probléma a paralellogrammákkal. A geometria a görögök idejében vált tudománnyá, de nem a tapasztalatból, hanem néhány, a szemlélet számára nyilvánvaló igazságból vontak le következtetéseket: ezeket nevezték posztulátumoknak. Ilyen például a következő: Minden pontból minden pontba húzható egyenes. Más ilyen igazságokat axiómáknak neveztek, például azt, hogy: Az egész nagyobb, mint a része. Van azonban egy posztu- látum, ami nem ilyen egyszerű, az úgynevezett ötödik (vagy a Bolyaiak által tizenegyediknek nevezett) posztulátum. Ez Euklidész megfogalmazásában úgy hangzik, hogy ha két párhuzamos egyenest metszünk egy harmadikkal, s az egyik oldali belső szögek összege kisebb 180 foknál, a két egyenes metszi egymást. Ezt a tételt azonban a szemlélet nem tudja közvetlenül igazolni. A feltevést azért fogadták el, mert a tér szerkezetéről való ismereteinkkel egyezik. A tizenegyedik posztulátumot számosán próbálták igazolni, Bolyai Farkas is, sőt állítólag Gauss is, de nem sikerült nekik. Ezért óvja Farkas annyira Jánost a paralellogrammáktól (még jobban, mint a nőktől). „Az Istenre kérlek, hagyj békén a paralellának, úgy irtózz tőle, mint akármicsoda festett társaságtól..."

Farkas nem oldotta meg ezt a problémát, és egész életében szenvedett attól, hogy Jánost nem tudta lebeszélni arról, hogy ezzel foglalkozzék. János megoldotta a problémát, és egész életében szenvedett attól, hogy ezt nem ismerték el.

Németh László felismerte mindkét személynek a szenvedését, és ezt próbálta a két drámájában elénk tárni.

42