Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - Ferdinandy György: Találkozások a Vörösmarty téren

„A homokos utca közepén a kerékvágás az összetartozásra alapozott élet párhuzamos pecsétje." És így tovább.

Nehéz olvasmány az „El innen". Nem könnyít rajta, hogy az elbeszélő lépten- nyomon lerajzolja a környezetét. Tudjuk, idegenben helyszínekről álmodik az ember. Ezek a térképek szokatlanok talán, de nem különösebben érdekesek.

Mi más szokatlan itt? A szerelmi jelenetek visszafogottak, szemérmetesek, pedig az aktusok taglalására bőven ad lehetőséget egy hosszú, szép kamaszszerelem. „Mikorra lelkében leülepedett az ifjúság erejét és a gyermeki világgal szembeni gyengeségét példázó emlékhamu", (a szerelmes ifjú) „asztalára könyökölve révedezett."

De térjünk a tárgyra! Miről szól ez a félezer oldalas regény? Az ötvenes évekről, mondanánk tömören. Ki ne tudná, hogy ez a mi szóhasználatunkban mit jelent! A félelemről: érdemes lenne megszámolni, hányszor kerül leírásra a szó. A rettegés, a félelem. A magyar ugar sivár, nyomasztó légköréről. Arról, hogy innen el kell mennie annak, aki élni akar. Aki élni akarja az életet.

Nem célom felsorolni az elbeszélést tarkító apró-cseprő botlásokat. Az olyan fordulatokat, mint a „kirekesztés", csak mi, késői utódok használjuk. 1956-ról kevés szó esik ezeken a lapokon. Itt-ott tévesen. A Sztálin-szobrot például nem aznap osztogatják a Blaha Lujza téren, amikor a Rádiónál lőni kezdenek. De hát Papp hősei vidékiek.

A menekülés (az el innen!) leírása viszont pontos, hiteles. Egy kicsit hosszadalmas talán. Körülményes. De ez az egész regényre elmondható. Izgalmasabb lenne négyszáz helyett - mondjuk - kétszáz oldalon.

Párizsban a francia kiadók lektorálják - ők úgy mondják: gondozzák - a kéziratokat. Nálunk ez a szép, hasznos tevékenység a jelek szerint kiveszett.

A Hajdúsági Irótáborban Kelemen Erzsébet a vizuális költészetről szólva a mestert, Papp Tibort idézi. Hát igen: az „El innen" hőse meg sem állt Párizsig.

„Akit Böszörményben meg nem lopnak, Dorogon meg nem vernek, Nánáson meg nem basznak, az kimehet a világból, nem történik semmi baja!" - állapította meg a hajdúsági Csiha tanár úr lakonikusan.

Legfeljebb ír egy ilyen mamutszöveget.

*

A Vörösmarty tér kilátótorony ezekben a napokban: ablak a Kárpát-medencében születő új magyar irodalomra is. A valaha vajdasági Ex-Symposium írógárdája például mára irodalmunk egyik legerőteljesebb hajtása lett.

De itt vannak Erdély és Kárpátalja kiadói mellett a felvidékiek is. A Szlovákiai Magyar írók Társasága antológiája (Pozsony, 2013, összeállította: Nagy Erika) negyvenkét szerzőt vonultat fel két és félszáz oldalon. Közöttük Duba Gyula, Gál Sándor, Grendel Lajos és Tőzsér Árpád mellett tucatnyi, alig ismert nevet.

A hangot Ardamica Zorán színi társulatának Mikes Kelemen stílusában megírt (T)Örökországi kalandja adja meg. A felvidéki magyar irodalomnak (Mikszáth és Grendel Lajos óta?) markáns, robusztus humora van.

Ebből ad ízelítőt Barak László rövidprózája, és az őt követő többiek. Időbe kerül, mire a messziről jött olvasó észbe kap: csikorog ez a humor, keserű ez

36