Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - Kántor Lajos: F – elszámolás
átfogó képet, jobban mondva modelleket kéne leképezni egy-egy társadalom kiscsoport-szerkezetére, valamint az ezekben megnyilvánuló interperszonális kapcsolatokra vonatkozóan. Meg is van az elképzelésem, hogyan lehetne ehhez hozzákezdeni, csak... csak! Többnyire megrekedek az ötleteim szintjén. Néha elkap a láz, nekifogok - aztán megáll a masina. Aztán pár év múlva sírni fogok az eltékozolt időért. Amikor eszembe jut, hogy például egy Róheim Gézának milyen tanulmányút, illetve előképzés állt a háta mögött, amíg eljutott odáig, hogy megírja azt, amit megírt, mindig elbátorodom. Nagy Olga mondta, hogy életének nagy része eltelt már, amikor rájött, hogy az embernek csak azzal érdemes foglalkoznia, amihez igazán ért, amit igazán ismer. Ha én ezt saját magamban alaposan szemügyre veszem, akkor igazán okom van az elkeseredésre. Vajon törvényszerűbb valamihez szakszerű igényességgel közeledni, vagy sok mindenből tudni valamennyit, annyit, amennyi az egzisztenciánkhoz, normális szinten való létezésünkhöz szükségeltetik? Most kenjem egész nyavalyámat a külső körülményekre? Legalább húsz évvel születtem volna hamarabb, vagy legalábbis egy más környezetben. Na, arra lennék kíváncsi, hogy akkor mit tettem volna. Néha nagyon ellentétes, egymást kizáró gondolatok és érzések tombolnak bennem, főleg, amikor hagyom magam belső természetem erőitől irányítani... A természet nem csapja, nem csaphatja be önmagát. Hogy ezzel csak nyugtatgatom magam? Nem hinném. Most olyan vagyok, mint egy megszállott. A mai nap történései után azon sem csodálkoznék, ha hirtelen bálványimádóvá vagy remetévé válnék. Ma reggel két olyan övön aluli ütést kaptam, amit bizonyára egész életemben nem fogok elfelejteni, pedig nem ért váratlanul, mert: 1. attól, azoktól kaptam, akiktől vártam; 2. olyan stílusban, ahogy azt elképzeltem. Ami meglepő volt, az hogy elemi erők törtek fel belőlem, indulataim legvadabb megnyilvánulásait éltem meg. Az egyik az emberi jó szándék teljes félreértelmezéseként konkretizálódott, a másikat nem is tudom még minek nevezzem. Talán a megfélemlítés, a hatalommal való visszaélés legprimitívebb szintjén? Talán. De nevezhetném békakuruttyolásnak, amit a feltételezett oroszlán megriasztására eszkábáltak össze. Ez inkább talál. Istenem, micsoda futás lenne itt egy váratlan pálfordulat esetén! Vagy ki tudja? Úgy néz ki, hogy ezek az emberek olyanok, mint a legképlékenyebb anyag (valami nagyon csúnya hasonlatot akartam mondani): bármilyen formát hajlandók felvenni, csak megmaradjanak. Nem tudom, miért undorodtam meg ennyire. Ez már sok, túl sok. Holnapra kiűzöm magamból, de most úgy hiszem, nincs olyan féreg, amitől jobban undorodnék, mint ezektől. Soha nem engedtem meg magamnak ezt az érzést... Most sem az indította meg bennem, hogy velem személy szerint ilyenek. Valami más. Az emberi mivoltuk. Hogy tud az ember ennyire tartás nélküli, gerinctelen lenni? Hogy velük mit kezdek az elkövetkezőkben, azt meglátom. Nem lesz könnyű. Legyen egy szép befejezés. Hogy mondja Bajor Andor? „.. .az emberek javíthatatlanok és elronthatatlanok. Hozzá kell tennem, átmenetileg megőrjíthetők..." Békaemberek! A hatalom tökéletes kiszolgálói mikrovilágunkban. 58
