Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - Kántor Lajos: F – elszámolás
58. Megkezdtem az önrevíziót, a mítoszrombolási akciómat. Ennek egyik fázisa a mai éjszakai felismerésem, éspedig: rájöttem, megéltem az alkotási folyamat egyik nagyon lényeges mozzanatát: objektíve szemlélni helyzeteket, amik magukban hordoznak bizonyos tipikus esetet. Hurrá! Sikerült meg is fogalmaznom. Erről nem tudtam eddig, ezt nem ismertem fel. Most már másként tudok szemlélődni, szemrevételezni. S még valamit: eddig önmagamat igyekeztem megfogalmazni, most meg elkezdtem másokat, a környezetemet újrafogalmazni a saját megfigyelésem, meglátásaim szerint. Ez remek dolog. Lehet, jóval korábban kellett volna ennek bennem tudatosodnia, de az is lehet, hogy csak egy bizonyos tapasztalat alapján jut el idáig az ember. Végső soron a primitív ember számára is a legnagyobb élmény az lehetett, amikor felfedezte saját másságát fajtájának más egyedeivel szemben, s a másik az, amikor szellemi szinten újrateremtette a környezetét, nevet adott a tárgyaknak. Na, most okos voltam! Felfedeztem a spanyolviaszt - mondja maga, uram. Nem arról van szó, hogy ezt nem tudtam. Tudtam. De élmény szintjén tettem magamévá valamit, amiről utólagosan állapítottam meg, hogy ez az. 59. Új nap - új körülmények. Tegnap elolvastam egy könyvet. Reggeltől estig gyűléseztünk, ami rettenetes volt. Estére hullafáradtan értem haza, enni sem volt kedvem. Ilyen nem volt még - tíz órára már aludtam; képzelheti, uram, mit jelenthetett egy ilyen nap. A fontosabb az, hogy olvastam. Egy olyan környezetben, amiben voltam, nehéz volt a könyvre figyelni s alaposan megemészteni az olvasottakat. Most újra gyűlés következik. Gyűl-és... Szörnyű! A könyv, amit olvastam, Mezei András könyve, az idén jelent meg, s elég nagy port kavartak körülötte. Engem is megkavargatott, főleg annak tudatosítása, hogy mennyire gyerekcipőben jár a pszichológia. Főleg az interperszonális kapcsolatok szintjén lejátszódó jelenségeket nem ismerjük. (Közben tartottam egy kiselőadást az egyik kolléganőmnek a női emancipációról és a személyiség felszabadításának folyamatáról.) A Mezei-könyv sok mindenről meggyőzött, amit eddig csak sejtettem. Éspedig: 1. a női emancipáció nem létezik, s egyhamar nem is lesz belőle gálickő; 2. az ember (akár nő, akár férfi) poligám hajlamú, csak a társadalom kényszeríti rá a monogámiát. A monogámia mint szükségesség létezett valamikor, de ma már nem az; 3. megtanultam, hogy a férfi + feleség és szerető még mind csak monogámia; 4. lehet a férfiakkal is úgy viselkedni, ahogy a férfiak viselkednek a nőkkel; 5. a nők, ha egy helyzetet választanak, sosem tudják megindokolni, hogy azt miért választják; 6. s nincs perverzitás a szexben, legfeljebb csalás létezik, amikor az ember olyat tesz, amit igazán nem kíván. Még mondjak ilyen szépeket? Tudnám folytatni, de feltételezem, ezek nem hatnának az újdonság szintjén. Azt is megtanultam, hogy szerelem nincs, csak 50
