Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - Kántor Lajos: F – elszámolás
54. címe nincs! (dátuma sem) Pipafüstbe gabalyodott csend. Dübörög a rádió egy idegen adón. Függöny az ablakon. A fénnyel szemben frissen festett női portrék, egy rosszul sikerült aktvázlat. Festőjük, ecsettel a kezében, kinyúlva az ágyon. Pár pillanat csend a rádióadásban, amikor a jó öt perce a nyitott ajtóban szemlélődő megszólal. Felborul minden. A meglepett kapkodva összeszedi magát, felugrik, hellyel, cigarettával, kávéval kínálja a bemerészkedőt. Kedves meglepetéssel próbál beilleszkedni a valós helyzetbe.- Hihetetlen, de még sosem láttam magát szoknyában - s máris nyúl az egymásba tekeredett láb felé. Nem képes felrázni magát a kusza emlékképek, fan- táziálások világából. Bátran emeli a szoknyát, s ujja hegyével végigsimogatja a napbarnított, kemény combokat. Ellenállás nincs. Mintha egy tárgyat simogatna. Imádja a szép formákat. Kitapinthatatlannak tűnik a forma, amit már évek óta magában hordoz, agya egyik szegeletébe rekesztett mint soha-meg-nem-valósult álomképet. S most itt van. Érintheti, tapogatja. Hideg borzongatja bőre felszínét. Képtelenség. Valamit tenni kéne. Kedvenc témájába kezd: a nők tipologizálásá- nak lehetőségei. Nem megy. Hideg visszautasítás: - Már ismerjük! - Hirtelen felvillannak benne az elképzelt formák, amik festés közben vászonra kellett volna kerüljenek. Sajnálkozva gondol az elpazarolt festékre. Most kéne ecsetet ragadni. Ez a megfelelő pillanat. Itt kell folytatni. Vélni meri, hogy az agya egyik szegeletébe rekesztett forma megelevenedett. Látja a teltkarcsú alakot, az izmos, erőtől duzzadó keblet, a jellegzetes arcjátékot a rideg, ironikus mosollyal. Itt van. A hidegrázás kellemes remegésbe vált át. Megragadni a pillanatot. Nem tudja még, hogy az előbbi fantáziálását éli tovább vagy a valóságot. A Másik által kezdeményezett beszélgetés kapcsán elővesz egy pár esettanulmányt, példálózás végett. így teszthelyzetbe és testközelbe kerülnek. Beleremeg. Kétségbeesve igyekszik felhívni magára a Másik figyelmét. Apró rángatózások jelzik, hogy még mindig önmagában keresi állapota okát. Kinyújtja a kezét, érinti a ruhát, érzi a test melegét. Ki kell dobni a merev képzeteket. Kavarognak az emlékképek s a valóság. Hihetetlennek tűnik mindez, csak akkor mosolyodik el boldogan, amikor ajka körül érzi a Nő leheletét, kissé szétnyílt ajkai érintését. Valóság! Régi gondolatok keringenek benne. Még mindig felfoghatatlan számára az évek óta magában hordozott képek megelevenedése. Kissé megborzong. Folytatni! Hirtelen magához vonja a testet, remeg, kapkodva nyeli a levegőt, már ágyéka táján is bizsergő érzés tölti el. Csak félbe ne szakadjon! Megnyugszik kissé, s feszült izmai fellazulnak, amikor érzi a hosszú ujjak érintését csupasszá szabadított testrészén. De csak akkor engedi át magát igazán a gyönyör enyhébb érzéseinek, amikor lesvén a lehunyt szempillák mögött rejtőzködő nyugodt arcot, előbb félénk, majd erélyesebb követelőzései, utasításai meghallgatásra találnak. Mind erőteljesebb s erőtejesebb a szorítás, markolászás. Remeg, rángatózik, hörög, sóhajtozik, jajong. A testében szétáradó melegséget fokozza a fájdalomig kikövetelt szorítás, ami 48
